Szerző: Giczy György
2017.06.24.
Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének programja kétségtelenül ebbe a figyelemre méltó kategóriába tartozik. Ezért feltételezhetjük, hogy üzenete visszhangra talál a szegények iránt szolidáris társadalmi rétegekben, noha a szolidaritás nem a legmarkánsabb jellemzője jelenlegi közállapotainknak. De vajon eljut-e azokhoz is, akikhez közvetlenül szól, akiknek a kilátástalan sorsán javítani akar: a szegényekhez? Az üzenet célba juttatása ugyanis legalább akkora horderejű probléma, mint a program közgazdasági vonzatai.
A szegénységben, főként a mélyszegénységben élők politikai-közéleti aktivitása meglehetősen bizonytalan. Csak korlátozott formában tartoznak a teljes jogú állampolgárok sorába, akiknek az aktivitására számítani lehet; ennek visszahatásaként a perifériára sodródottak sokasága már régen nem számít és ez idő szerint nem is számíthat senkire. A politika magas pulpitusáról elhangzó szónoklatok a minden embert megillető jogokról és a demokrácia egyetemes áldásairól a szegénység mindennapi küzdelmeiben - ahol az egyéni túlélési stratégiák döntőek - elveszítik eredeti értelmüket és meggyőző erejük szertefoszlik. Azok a jelenségek, amelyek ebben az élethelyzetben történnek, nem a társadalom felszínén zajlanak, hanem mélyen a felszín alatt. A katakombák világában. Ahol az életben maradás mindennapi diktatúrája uralkodik.
A szegénységben élők egymástól is elszigetelődnek, a középosztályból kisodródott értelmiségiek és a munkanélküliségre jutott szakmunkások különösképpen szégyellik a helyzetüket. A kormányzati propaganda, mely szerint „Magyarország jobban teljesít”, növeli a rossz közérzetüket: egy jól teljesítő, sikeres országnak ők a sikertelen állampolgárai. Tehát valamit rosszul csinálnak. Aki nem teljesít jobban, annak legyen rossz a lelkiismerete!
Ezt a szolidaritással köszönő viszonyban sem lévő szemléletet sugallta a KDNP-nek a háztartási (családi) csődbiztosra vonatkozó javaslata. A sajátos ötlet mögött az a sanda gyanú húzódik, hogy a szegények eladósodottsága, nyomorúsága nem származhat másból, mint a rendelkezésükre álló jövedelem helytelen beosztásából. Ezért az adósság-csapdában vergődő családok a csődbiztos gyámsága alá helyezhetők, aki okos tanácsaival a felelőtlen költekezés elejét tudja venni. Így került be a köztudatba a "tékozló szegénység" fogalma, s az ítélet: aki szegény, magára vessen! A megpróbáltatásokat egyenes derékkal vállaló szegénység kiment a divatból, csak a népi írók porosodó műveiben létezik, meg a népmesékben. De hol vagyunk ma már ettől?
Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Le kell beszélni Botka Lászlót erről a bátor, illetve - a kommunikációs gondokat figyelembe véve - kifejezetten merész programról? Hiszen a miniszterelnök-jelölt „Fizessenek a gazdagok!” üzenete elsősorban azokat érinti, akiknek nincs választásuk. Mert a szegények kedvezőtlen akusztikájú élethelyzetében a politikai üzenetek túlságosan távoliak és idegenek. De ettől eltekintve (ha egyáltalán el lehet ettől tekinteni) is meglehetősen nehéz látni, hogy a gazdagok megadóztatásából befolyt összeg hová fog kerülni. (Megjegyzem, ezt a gazdaságpolitikában viszonylag tájékozottak sem tudhatják.) Mivel az ördög mindig a részletekben van. És a szegénységben élő számára az a kérdés, hogy a beszedett adó miként jut el az ő háztartásába?
Amit a szegények, vagy a mélyszegénységben élők felfognak - s ez minden jóérzésű embert nem megvetésre, hanem megrendülésre kell, hogy késztessen -, az a választási kampányok során osztott tartós élelmiszer vagy az ingyen ebéd, amit néhány pohár bor és egy-két kupica pálinka emel ünnepi alkalommá. Mindenki tudja ezt, s a kevésbé szégyenlős képviselő-jelöltek némelyike a választások alkalmával, legyen az parlamenti vagy önkormányzati, Kakuk Marci-féle korteshagyományainkat felelevenítve, ki is használja. Ezt a célravezető, ámde tisztességtelen gyakorlatot nem lehet ajánlani, mert benne van a lenézés, hogy a szegényeknek ennyi is elég...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.