Szerző: Várhegyi Éva
2017.06.09.
Bár a magyar kormánynak nem kellett bankmentésekre fordítania az adófizetők pénzét, 2012-ben mégis belefogott a tulajdonviszonyokat átalakító, jelentős közpénzt felemésztő, ám a közjó szempontjából kétes eredménnyel járó akciósorozatába. Orbán gazdaságpolitikusa, Matolcsy György már a 2010‑es választási küzdelemben meghirdette: legalább felerészben nemzeti tulajdonba (vagy legalábbis nemzeti irányítás alá) kell vonni a magyar bankrendszert. A tervet a takarékszövetkezeti szektor és az FHB összeházasításával és kistafírozásával, az MKB és a Budapest Bank bekebelezésével, továbbá néhány kisbank (Gránit, Széchenyi, NHB) felnövesztésével 2015-re „teljesítették”, ám a tulajdonosi átalakulás utózöngéi még napjainkban is tartanak. A politikai hatalom olyannyira nyeregben érzi már magát, hogy mind kevésbé álcázza a tényleges tulajdonosok kilétét, akik sorra bújnak elő a homályból.
Az első akció a „takarék-hadművelet” volt, amelynek során kisemmizték a szektor eredeti tulajdonosait, a szövetkezeti tagokat, és az irányítási jogokat egy szűk gazdasági érdekcsoport kezébe játszották át. Ennek trükkökkel is kikövezett folyamatát Nemzetstratégiai takarékügy című cikkemben tárgyaltam (ÉS, 2014/11., márc. 14.), így most csak a főbb állomásokat idézem föl. Első lépésként az állami MFB kivásárolta külföldi tulajdonosától a Takarékbankot, majd a Magyar Postával karöltve, a takarékszövetkezetek rovására növelte tulajdonrészét. Ám pár hónap múlva az állami részvényeket eladták az erre a célra gründolt Magyar Takarék Zrt.-nek, amivel az integráció központi bankjává tett Takarékbank gyakorlatilag az FHB irányítása alá került (a 122 takarékszövetkezetből mindössze 14 vált résztulajdonossá benne). Az aktus révén az FHB a szövetkezeti szektor megerősítésére kapott 136 milliárd forintnyi állami pénzhez is hozzáférést nyert, amiből 30 milliárdot fel is használt saját tőkehiányának pótlására. A sors fintora és egyúttal Orbán „maffiaállamának” fontos jellemzője, hogy a „hadműveletet” levezénylő Spéder Zoltán hamar kikerült a pikszisből, helyét a klientúra más tagjai vehették át.
A „nemzeti” tőke megerősítésének ürügyével emelt tőkét a magyar kormány 2013-ban két kisbankban, a Demján-féle Gránit Bankban és Töröcskei István (azóta csődbe ment) Széchenyi Bankjában. Az így elért 49 százalékos részesedés nem biztosított érdemi beleszólásra jogot a kormánynak, ami nyilvánvalóvá tette, hogy az állami tőkeinjekció pusztán baráti segítség volt.
De a 2014-ben kiszemelt két nagybank, az MKB és a Budapest Bank megvásárlása sem fér bele az állami bankmentés kategóriájába. A szerzés vágyán kívül semmi nem indokolta, hogy a magyar kormány megvegye az MKB-t a Bayerische Landesbanktól, minthogy éppen a bajor tulajdonos állt eladási kényszer alatt: egy korábbi uniós segítség fejében neki kellett 2016 végéig megszabadulnia magyar leányától. A már államosított bankot szanálás ürügyével a Matolcsy vezette MNB vonta magához, holott az MKB-t nem fenyegette fizetésképtelenség. A kormánynak 32 milliárd forint vesztesége származott a szanálásból, ami elvileg a bank 2016-os eladásakor kapott vételárból térült meg – habár azóta is rejtély, hogy azt milyen forrásból fizették ki a vevők.
A válságot sikeresen átvészelő, jó állapotú Budapest Bankot nem is titkoltan azzal a szándékkal vásárolta meg közel 700 millió dollárért 2015-ben a magyar kormány, hogy 50 százalék fölé növelje a nemzeti irányítást a magyar bankszektorban. Pedig itt is a GE Capitalnak lett volna fontos, hogy – profiltisztítás miatt – megszabaduljon magyar leányától; a vásárlással neki is szívességet tett az Orbán-kormány. Az EBRD-vel kötött megállapodás értelmében 2018-ig kell privatizálni a Budapest Bankot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.