Szerző: Török Monika
2017.06.06.
Anyám varrónő volt, egy Nagymező utcai szalont vezetett, szemben az Operettszínházzal. Nagyjából mindenki hozzá járt varratni a művészvilágból, aki valamit is adott magára.
Nem tudom, azért-e, mert jó volt, vagy azért, mert elegáns helyen volt a szalon.
Jókai Anna is hozzá járt.
Anyám néha kapott tőle egy-egy ajándékkötetet a frissekből.
Anyám, bár "csak" varrónő volt, igen olvasott és művelt ember volt.
Azt mondta, hogy olvasd csak el te is, kislányom, aztán alkoss róla magadnak véleményt, legfeljebb majd beszélgetünk róla.
A beszélgetéseink vége mindig az volt, hogy másnak azért nem ajánljuk.
Nem volt jó ember, láttam, hogy beszél anyámmal, az egyszerű varrónővel. Meg minden más "alkalmazottal".
Nem volt jó író, ezt már mint szakmabeli mondom.
A Kádár-rendszer tette ikonikus írónővé, és elég hamar megtanulta, hogyan kell hálásnak lennie. Mármint nem anyám, hanem Jókai Anna tanulta meg, készségszintig.
Ez a készség elkísérte a továbbiakban.
Gyakorlatilag nem lehetett volna olyan rendszer, amelyiknek ne bókolt volna.
Ez alkat kérdése.
Ehhez nem kell írónak lenni.
De azért valamilyen összefüggés mégiscsak lehet, hiszen egy emberben összpontosult a középszarnál kicsit gyengébb írói véna és az elvtelenség.
Mindig vacak, ha meghal valaki - nyilván fáj a családnak. Őket sajnálom emberileg. Irodalmilag viszont semmit nem veszítettek.
És azt is belátom, hogy senki nem ilyen nekrológra vágyik.
Hát, ezért rendesen meg kellett dolgoznia Jókai Annának.
Ezt az egyet tökéletesen teljesítette.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.