Szerző: Tamás Gáspár Miklós
2017.05.18.
Király Istvánnak, a híres irodalomtörténésznek, kritikusnak, publicistának és ideológusnak, az 1989 előtti rendszer egyik legfontosabb alakjának a bűntudata láthatólag megelőzi a bűneit.
Megjelent Király István 1956 és 1989 között írott naplója a Magvetőnél, Soltész Márton szerkesztésében (közreműködött: Agárdi Péter, Babus Antal, Katona Ferenc, Király Júlia), 1051 lap annotált névmutatóval + képekkel, 9900 forint (Budapest, 2017).
Louis Althusser írta a szerelmének 1962. november 7-én: a feszengés (malaise) a kapcsolatokban a magaddal szembeni bűntudat (culpabilité), a magaddal szembeni szégyen, avval szemben, aki vagy, s akit minden áron el akarsz rejteni (dissimuler, cacher), s végül – ez a radikális megoldás – megszüntetni (supprimer), mintha elnémítanád magadban a gyereket, akinek a kiáltozását nem akarod meghallani (de amelyet hallasz), a gyerekét, akit röstellsz, aki szégyenérzetet kelt benned, s akit el akarsz pusztítani (détruire), mert a látványa kibírhatatlan (Lettres à Franca, s. a. r. François Matheron, Yann Moulier Boutang, Párizs: Stock/IMEC, 1998, 266-267).
Király Istvánnak, a híres irodalomtörténésznek, kritikusnak, publicistának és ideológusnak, az 1989 előtti rendszer egyik legfontosabb alakjának a bűntudata láthatólag megelőzi a bűneit. Király István Kossuth-díjas akadémikus, falusi református lelkész fia, Eötvös-kollégista, a legfontosabb irodalmi folyóiratok (Csillag, Kortárs) főszerkesztője volt, fontos testületek vezetője, népszerű és befolyásos egyetemi tanár, ünnepelt irodalomtörténész, évtizedekig Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának, majd miniszterelnök-helyettesnek, az állampárt irodalomért, művészetekért, társadalomtudományokért felelős vezetőjének, egy darabig a rezsim második számú irányítójának a bizalmasa, beszédírója.
A napló talán legföltűnőbb eleme Király és Aczél patologikus viszonyának az élveboncolása: Király gyötrődik, vajon a nagyrészt önként vállalt, elvi és politikai okokból kiválasztott fölöttese, mestere, nem egyenlő barátja vajon szereti-e vagy kihasználja csupán, esetleg manipulálja. Ez – tréfa nélkül – grandiózus féltékenységi dráma (minden erotikus vonatkozás híján), amelynek a magyarázata Király bűntudatában keresendő, amelyből a megváltást a naplóíró nem a „kommunizmusban”, hanem a Pártban keresi, a megtisztító, megbocsátó, fölmentő – azaz katartikus – közösségben. Király István tudja, hogy ez a közösség nem az MSZMP nyolcszázezer tagja, hanem a hívők közössége, az apparátus, a pártos értelmiség, a vezetőség, illetve a fanatikusan bolsevik munkásarisztokrácia aktív, militáns fölső rétege...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.