- ÚJ, BAL, ZÖLD BLOG
Szerző: e_gabor
2017.06.22.
A Bókay utcai, életveszélyes és környezetszennyező Fidesz-közeli bontás botrányának nagy volt a visszhangja. Az a porfelhő azóta elszállt (részben a tüdőnkbe…), de a porvállalkozás nem állt le. Nemrég újra felszólaltam a környéket belepő újabb porfelhő ügyében; azóta a beruházó emberei legalább locsolnak – de ez még kevés. Kocsis Máté ezt nem ússza meg egy slaugozással.
A legutóbbi testületi ülésen – egy lakó fotókkal jól dokumentált panaszát felhangosítva – az ülés végi interpellációk során szóvá tettem a Szigony és Tömő utca környékén fel-felszálló porfelhőt. A Jegyző válaszul egyre hajtogatta, hogy már sokszor szóltak a cégnek. Ehhez képest a lakók szerint a locsolást csak ezután kezdték el. Legalább érdemes volt szólni. Végre van értelme egy ellenzéki képviselő munkájának.
Csakhogy ami történt, még kevés.
A Corvin-negyed luxuslakásainak és luxus-irodaházainak építése nem járhat a lakók egészségét és a környezet károsító „mellékhatásokkal”.
A helyzet tehát annyiban változott, hogy a munkaterületet locsolják, méghozzá úgy tűnik, hogy mindennaposan. Viszont sem a közterületek szennyeződésének, a lerakódott pornak a feltakarítása nem történt-történik meg, sem a sittet elszállító teherkocsikat nem takarják le ponyvával.
Történik ez abban a Józsefvárosban, ahol a „lex játszótérrel” tilalomcunamit zúdított a kerületre a Kocsis-féle városvezetés, melynek – a jogszabályváltoztatásokból kiolvasható – célja a bevásárlóközpontok (plázák) és benzinkutak helyzetbe hozása. És azok után, hogy egy hajszálon múlott, hogy nem történt szörnyű tragédia innen egy sarokra, a Corvin-negyed építkezésén. Február 28-án ugyanis kis híján egy arra sétáló anyukára és kisgyerekeire zuhant a Corvin-sétánynál az építkezésről a „deszkázat”. Akkor az építtető megígérte, ezután „jobban figyel”; az Önkormányzat pedig tájékoztatta a Budapesti Kerületi Hivatal Építésvédelmi Osztályát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.