CIVILHETES BLOG
Szerző: Hajdú László
2017.06.19.
Én ugyan nem követném el azt a hibát, hogy feltegyek egy ilyen kérdést, de mégis.
Miféle válaszok adhatók egy ilyen kérdésre? Az első verzió Lenke nénitől származik és úgy kezdődik, hogy „amíg vannak éhező gyerekek, addig van jobb helye is annak a pénznek”. Erre aztán lecsaphat Bangóné Borbély Ildikó is, aki már álmából is a gyerekszegénységre szokott felriadni. De vannak más politikusok is a teljes ellenzéki palettáról, akiknek meg a kórházépítés, vagy az oktatás a betanult mantrájuk.
És ha még ez sem lenne elég érv a stadionépítések ellen, akkor jönnek a különféle szakszervezetek, akik mostanában találtak rá a nagy igazságra. Alacsonyak a bérek, amiért ez a stadionépítő kormány a felelős. Mondjuk, azonnal meg kéne duplázni az orvosok és egészségügyben dolgozók bérét, hogy hazajöjjenek a nyugatra szakadt honfitársaink. De miért nem mindjárt megötszörözni, vagy meghatszorozni, hiszen a tényleges bérhátrány akkor lenne ledolgozva. És ha már itt tartunk, a német pilóták a világon legjobban kereső szakemberek közé tartoznak, mégis képesek tüntetni a több pénzért. (Mi lenne, ha legalább egyszer valami magasztosabb célért, például a nagyobb közbiztonságért demonstrálnának?)
A politikai sandasággal átszőtt „szakértői” válaszok helyett ideje lenne egy kicsit foglalkozni a tényekkel is. Az igazság az, hogy a Népstadion lebontása előtt már tíz évvel le volt zárva a felső karéj annak életveszélyes statikai állapota miatt. Ugyanez a probléma más, elsősorban vidéki stadionok esetében is fennállott, vagy érlelődött. Ideje volt már ezzel a problémával is kezdeni valamit, ráadásul a stadionépítés egy igen érdekes része az építőiparnak. Nem igényel sok és drága, importból beszerzendő építőanyagot, viszont az építés során létrehozott hozzáadott értékben dominál a hazai munkaerő. Amikor nem csak a munkanélküliség jelent országos problémát, hanem az alacsony foglalkoztatottsági szint miatti kevés járulékbevétel is, akkor kifejezetten kézenfekvő megoldás egy ilyen projektcsoportra hangsúlyt fektetnie egy államnak. A megnövekedett foglalkoztatás miatt több adó és járulékbevételre tett szert az állam, ami élénkítően hatott a gazdaságra. Normális esetben ezt egy átgondolt gazdaságpolitikának hívják, de vannak olyanok is (Pl: Bod Péter Ákos), akik gazdasági szakember léttükre amolyan Orbán-féle hóbortnak tekintik az egészet, letagadva annak gazdasági hasznait.
Fontos kérdés persze az is, hogy milyen egy ország gazdasági teherbíró képessége, mert ha baj van, akkor különösen fontos a józanság. Mi van tehát akkor, ha importból drága eszközöket szerzünk be a nem termelő ágazat fejlesztése érdekében? Egy kórházépítés tipikusan erről szól. Mondhatnánk azt is, hogy itt a magyar munka hozzáadott értéke sokkal alacsonyabb, de ez a típusú import még a hazai gazdaság versenyképességét sem képes érdemben befolyásolni. Szöges ellentétben a stadionépítésekkel, ami az említett államháztartási előnyökön túl életben tart egy iparágat, továbbá új referenciákra is szert tehetnek hazai vállalkozások...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.