Szerző: Határátkelő
2017.06.01.
„Apám hitte az otthon melegét” (Sztevanovity Dusán)
…az ünnep örömét, az apja örökét, az első éjszakát, a gyűrű aranyát, a szavak igazát, a hőstetteket, a bölcsességeket, a szép verseket…
Régóta készültem az „otthon” téma magamféle kicsontozására. Különös apropót a feltehetően utolsó költözés, egy nagy vágy beteljesülése, külön az összes gyerekemtől, határátkelést közbeiktatva, büszkén magamra, ahogy kikerekedett végre a történet, az érzések, a számvetés szolgáltatta.
Mindig is maradéktalanul hittem a dalszövegben felsorolt súlyos értékekben. Az otthon melegében, és az ott felépíthető feelingben. Ez az elvárás megvalósult úgy is, hogy örök költöző voltam, mostani friss lakásom épp a tizenharmadik a sorban.
Láss csodát! Jelen munkahelyem is épp a tizenharmadik a sorban. Jelen pasim is épp a tizenharmadik a sorban. Jelen pillanat pedig része az éppen 4,1538461538 x 13 éves nagy kalandnak, amit az életemnek hívnak. Azon kívül nincs fekete macskám, sose volt, és egyáltalán nem vagyok babonás, egyszerűen ezt dobta a rulett.
Otthonom volt a nagyapám háza, ahol felnőttem, ahol megtanultam vonalasan minden szabályt. Ezért ma is hálás vagyok, jóllehet néhányat bár nehezen, de átléptem azóta, mégis alapvető csapásirányt jelentettek az útelágazásokban a „Namostakkormerremenjünk?” -döntéseinél.
Otthonom volt az egyetemista kollégium, a maga pezsgő, intellektuális élete, a régi szerelmek lábnyoma, kreatív, felejthetetlen miliője.
Azután jött még sok jelentőségteljes otthon: az első kislakás, az első építkezés, ahova születtek a gyerekek, azután néhány otthon, amibe a szerelem vitt, és ahova a szakítások kényszerítettek, volt lakáshitel, építkezés, örök felújítás, határátkelés, saját lakás, bérelt lakás etc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.