GUMICSONT VAGY ORBÁNJUGEND?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.06.14.

Kis késéssel, de csak most olvastam, hogy a keresztényi humánumáról oly nagy ismertséget szerzett kormányzat legfőbb iskolafelügyeleti vízfejéből a meleg hatására újabb gőzpamacs emelkedett az ég felé. Ezúttal lőteret vizionálva az iskolákba. Mert az biztosan kell majd, mint egy falat kenyér. Sőt! Jobban. Mert a kenyér nem fontos. Ha lőni is lehet.

Egyben azt is lemérhetjük, hogy az orbanista oktatáspolitikában a trágya átforgatási ideje négy-öt év körüli nagy-ciklusokban zajlik. Úgy nagyjából. A középiskolások alakiztatásának nagyszerű ötlete ugyanis 2012-ben volt áprilisi tréfapótlék. Valószínűleg szintén a végtelenül demokratikus humánum jegyében. Amelynek volt egy kis utózöngéje 2013-ban. Annak kapcsán is előszedve az iskolai milícia nagyszerű ötletét, hogy már az iskolai besúgó-hálózat kiépítésének árnyéka is előbukkant a sötétségből. Ám most, a jelek szerint valakiben megint felágaskodott az ifjúgárdista emlékek romantikája. Elfeledve, hogy számára valószínűleg csak azért romantikus a kép, mert akkor fiatal volt. Mostanra meg egy vén marha lett. Esetleg marháné. Akinek talán már remeg a kezében a fegyver. Így a mostani ifjúságot szeretné buzerálni kicsit az éppen aktuális alakuló téren. Leánykori nevén buzerplatz-on.

Illetve lőtéren. Ami tényleg lehet nagyon fontos. Ha nem is egészen világos, hogy mi a fenének. Mert az szinte biztos, hogy az iskoláknak nem a lőtér hiánya a legnagyobb problémája. Ahogy az országnak sem a „kisfaluba nagystadiont” mozgalom hiányzik a legjobban. Ellenben lehet, hogy a kettőnek mégis lehet némi kapcsolata. A történelem már többször bebizonyította, hogy a stadionok gyepszőnyege gyorsan felissza a vért. Valamint, ha ápolni nem is ápol, de sokáig eltakarhat egy-egy tömegsírt. Amelyhez ugyebár halottak is kellenek. Miközben azt is tudjuk, hogy a stadionok egyfajta koncentrációs pontként, gyűjtőtáborként is funkcionáltak helyenként. Az ilyen szerepváltáshoz pedig mégis csak kell kiszolgáló személyzet. Azt pedig már a harmadik birodalom is bebizonyította, hogy legplasztikusabban a gyermekek fejébe lehet beleplántálni azokat a gondolatokat, amelyek aztán mélyre beszivárogva biztosítják a feltétlen, fegyveres hűséget. Annyira, hogy magas egyházi méltóság is lehetett olyan, akinek még kinevezésekor sem esett ki annyi sem a száján, hogy „bocs, megvezetett gyermek voltam”. Vagy csak elkerülte ez a pápai nyilatkozat a figyelmemet. S akkor itt, és most megkövetem Joseph Aloisius Ratzingert...

ITT OLVASHATÓ