Szerző: Határátkelő/Péter
2017.06.30.
„Nagyon kellemes meglepetés volt az érdeklődés és a hozzászólások mennyisége, ami a poszt első részére érkezett! Külön köszönöm azt, hogy nem igazán találkoztam rosszindulatú megjegyzéssel sem a kalandunkat, sem Izraelt, vagy a zsidóságot illetően. A történet nem is erről szól, de azért ezt külön megköszönöm minden hozzászólónak.
Engedjetek meg nekem egy rövid áttekintést az előzményekből, mert eltelt jó pár nap mióta megjelent az első része az írásomnak! Nem is miattatok, hanem hogy újra fel tudjam venni a fonalat és ott folytassam a történetet, ahol megszakadt.
Tehát 1999-ben tértünk haza több mint 5 év Izraelben eltöltött boldog, de nehéz időszak után. Az édesanyám betegsége és a beilleszkedés sem abba az irányba tartott, ahogy reméltük.
Volt hol laknunk, volt mit ennünk, gyakorlatilag nem szenvedtünk hiányt semmiben, de az álláskeresés nem volt túl sikeres. Erre csak azért térek ki pár szóban, mert rákérdezett több kommentelő is.
Próbálkoztam, de nem sikerült
Fotós szakmával, érettségivel, héber és angol nyelvtudással, közel-keleti tapasztalatokkal, jó eséllyel találtam volna munkát sok más helyen, de Debrecen és Magyarország nem tartozott közéjük.
Próbálkoztam utazási irodai vonalon, izraeli-magyar közös vállalatnál, repülőtéren, de sehol nem kapkodtak utánam.
De ami ennél sokkal aggasztóbb volt, hogy anya állapota tovább romlott és még ugyanebben az évben, néhány héttel a kislányunk születése után el is hagyott bennünket örökre.
Csekélyke vigasz volt, hogy nagyon szerette volna még halála előtt látni az első unokáját és ez megadatott neki. Az új kis jövevény az életünkben, a szülővé válás és a kezdeti nehézségek, elterelték a figyelmünket a gyászról és az egzisztenciális gondokról. De csak ideig-óráig...
Engedjetek meg nekem egy rövid áttekintést az előzményekből, mert eltelt jó pár nap mióta megjelent az első része az írásomnak! Nem is miattatok, hanem hogy újra fel tudjam venni a fonalat és ott folytassam a történetet, ahol megszakadt.
Tehát 1999-ben tértünk haza több mint 5 év Izraelben eltöltött boldog, de nehéz időszak után. Az édesanyám betegsége és a beilleszkedés sem abba az irányba tartott, ahogy reméltük.
Volt hol laknunk, volt mit ennünk, gyakorlatilag nem szenvedtünk hiányt semmiben, de az álláskeresés nem volt túl sikeres. Erre csak azért térek ki pár szóban, mert rákérdezett több kommentelő is.
Próbálkoztam, de nem sikerült
Fotós szakmával, érettségivel, héber és angol nyelvtudással, közel-keleti tapasztalatokkal, jó eséllyel találtam volna munkát sok más helyen, de Debrecen és Magyarország nem tartozott közéjük.
Próbálkoztam utazási irodai vonalon, izraeli-magyar közös vállalatnál, repülőtéren, de sehol nem kapkodtak utánam.
De ami ennél sokkal aggasztóbb volt, hogy anya állapota tovább romlott és még ugyanebben az évben, néhány héttel a kislányunk születése után el is hagyott bennünket örökre.
Csekélyke vigasz volt, hogy nagyon szerette volna még halála előtt látni az első unokáját és ez megadatott neki. Az új kis jövevény az életünkben, a szülővé válás és a kezdeti nehézségek, elterelték a figyelmünket a gyászról és az egzisztenciális gondokról. De csak ideig-óráig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.