Szerző: Szentgyörgyi Zsuzsa
2017.06.23.
Alapvető, mondhatni triviális tény, hogy villamos energia nélkül nincs modern civilizáció. Nem működne az ipar, de a nagyüzemi mezőgazdaság sem, leállnának a szolgáltatások, a közlekedéstől, a szállításoktól kezdve egészen az egészségügyi ellátásokig. A fejlett országokban, mint amilyen a mienk is, a háztartások sem tudnák nélkülözni a villanyt. De ha működik is a villamos ellátás, nem mindegy, milyen áron, milyen természeti kincsek kizsákmányolásával, milyen környezeti hatásokkal. Ha ez utóbbival, a környezeti tényezőkkel kezdjük, elég Trump elnök minapi botrányos döntésére utalnunk, amellyel kilépett a Föld szinte valamennyi országának jóváhagyásával létrejött környezetvédelmi egyezményből, magára vonva a résztvevők népének és vezetőinek jogos haragját. Az egyezménynek lényeges része a Föld légkörének megóvása, a felmelegedési folyamatnak – ha nem is teljes – megállítása, de legalább lassítása. Ennek pedig fontos elemét jelentik az energiatermelésből adódó károsodások. A fosszilis energiahordozók (szén, olaj, gáz) elégetéséből több vagy kevesebb (a szénből több, a gázból, olajból kevesebb) káros gáz és anyagi részecskék kerülnek a légkörbe, amelyek mind hozzájárulnak az üvegházhatáshoz. Ezzel szemben van két hagyományos energiatermelő módszer: a nukleáris és a víz (ez utóbbi ráadásul még megújuló is), amely nem terheli a légkört kibocsátásaival. Egyes túlhabzó politikusaink és újságíróink szerint nekünk egyik sem kell. Sűrűn ismételgetik: lám, ott van példaképük, Németország, amely 2020-ig teljesen lemond az atomenergetikáról (a vízről nem!). Voltaképpen a német döntés is politikai eredetű volt. A Japánban 2011 áprilisában bekövetkezett rendkívül nagy földrengés és az azt követő cunamikatasztrófák nyomán bekövetkezett reaktorszerencsétlenségeknek a hatására hirdette ki nagy hirtelen a német kormány. Oka volt rá. Nem műszaki, nem is gazdasági. Egyszerűen a közelgő választásokban meg akarták nyerni a zöldeket. Az elhamarkodott döntés nyomán ma már súlyos gondokkal szembesülnek. Mert meg kell építeni 3800 kilométer új távvezetéket, át kell alakítani a hálózati irányítórendszert, építeni kell tározókat, pótolni kell a kieső termelést is. Ez utóbbit nagy részben mivel? Bizony! Szénerőművekkel! Sorra épülnek azóta német szénerőművek. Meg is nőtt a németországi szén-dioxid-kibocsátás, több mint két százalékkal. Figyelemre méltó, hogy a németországi áramtermelésből származó szén-dioxid-kibocsátás mintegy hétszerese a franciáénak, ahol az áramtermelésnek körülbelül háromnegyede atomerőművekből származik. Amellett a német fogyasztók csaknem kétharmaddal fizetnek többet az áramért, mint a magyarok, főleg a megújulókkal kapcsolatos beruházási és működtetési többletek miatt. Sőt, még várhatóan megjelenik egy nagy kártérítési igény is, mert az atomerőművek üzemeltetői mintegy 30 milliárd eurónyi összegre perlik a kormányt az elmaradt hasznukért és a lebontások költségeiért.
No de ott vannak a megújulók, amelyeknél az üzemanyag ingyen van, és nem is terhelik a légkört. Való igaz. Csakhogy minden fény mögött ott az árnyék. Először is, a szél meg a napsugárzás messzemenően nem egyenletesen jelentkezik. Különösen Magyarországon. Nálunk az év 8760 órájából (plusz 24 a szökőévekben) mintegy 1800–2000 órányi a hasznosítható szél, mert vagy fúj, vagy sem. Egyes esetekben túl erősen, viharosan, máskor egyáltalán nem. Könnyű a németeknek (dánoknak, hollandoknak, kaliforniaiaknak), ahol a tenger felől szinte állandó a szél intenzitása és iránya is. Ugyanez vonatkozik a napsugárzásra is, éjjel például ugye, egyáltalán nem süt. Egyébként borús időben azért még hasznosítható. A fő gond azonban, hogy túltermeléskor, ha több a termelés, mint az igény, tárolni kell, ha meg fordítva, vagyis kevesebb, akkor elő kell szedni a tárolásból. Csakhogy a nagyszerű villamos energia, civilizációnk táplálója, csak nagyon körülményesen tárolható. Például magaslatra telepített szivattyús erőművel. Igen ám, de nálunk a zöldek rögtön hangosan kiabálnának, ha – ahogyan már korábban, még a Kádár-korszakban tervezték – mondjuk, Prédikálószékre telepítenének egy vízerőművet (mert a szivattyús tároló is vízerőmű). Kétségtelen, vannak már szofisztikált új elképzelések is a tárolásra, mint például az, amelyikben kövekkel megrakott vonatszerelvényt vontatnak magaslatra a többletárammal, és ha ki kell venni energiát, akkor a legurított szerelvény energiájával hajtanak turbinát, az pedig generátort. De egyrészt, az új megoldások ma még inkább csak kutatási-fejlesztési stádiumban vannak, másrészt, csudára drágák.
Mindenesetre érdemes összevetni az atomerőművet a két legfontosabb megújulóval: a széllel és a napsugárzással működővel. Ehhez tudni kell, hogy e két utóbbi esetében akkora kapacitást kell figyelembe venni, amekkora ugyanakkora teljesítményellátáshoz szükségeltetik. Ez pedig többszöröse a névleges kapacitásnak. Ismert, hogy nálunk a kormányzati szándék két új reaktor telepítésére vonatkozik, egyenként 1200 megawattal. Ahhoz, hogy szélrotorokkal vagy naperőművekkel ezt a 2,4 megawattnyi állandó, alaperőművi teljesítményt fedezni tudjuk, a megújulóknál névleges kapacitásuknak többszörösére kell tervezni. Szél esetében mintegy 2–2,5-szeresre, napsugárzásnál akár 3–4-szeresre is. Nem elhanyagolható a területigény sem, különösen a hatalmas átmérőjű, egymástól messze elhelyezendő szélrotorok esetében. Ugyanakkora ellátási teljesítmény leadásához a szélrotoroknál mintegy százhúszszoros (120-szoros) területre van szükség, napsugárzásnál pedig körülbelül harmincszorosra. Fontos tényező az élettartam is. A mai modern reaktorok üzemidejét hatvan évre tervezik (a megrendelt orosz reaktoroké is ennyi), sőt, ez még, felújítások után, további húsz évvel meghosszabbítható. Ezzel szemben a szél- és naperőművek élettartama mintegy tizenöt–húsz év. Tehát, az összes tényezőt (nemcsak ezeket, hanem még számos mást is) figyelembe véve az atomerőmű valóban nagy beruházási költsége már bőven összevethető a megújulókéval.
A nukleáris energiatermelésnek azonban van egy nagy árnyéka: az általa keletkező sugárzó anyagok, főleg a kiégett üzemanyag káros, sőt veszélyes hatásai. Bár a sugárzó izotópok lebomlanak, csakhogy nemegynek közülük akár több ezer, sőt, százezer éves lehet a felezési ideje, miközben még nagy energiát – hőt – is termelnek. Az EU direktívája szerint minden országnak magának kell gondoskodnia a hulladékairól. Határozottan állítható, hogy nálunk megoldott a kis és közepes aktivitású sugárzó hulladékok (például alkatrészek, szerszámok, műszerek, kesztyűk stb.) hosszú távú és biztonságos tárolása. A Tolna-megyei Bátaapátiban épített tároló nemzetközileg is elismert létesítményként működik. Más a helyzet a kiégett fűtőelemekkel. Ezeket ötvenéves időtartamra a paksi átmeneti tárolóban őrzik. És azután? Több lehetőség is kínálkozik. Az egyik egy nemzeti kincsnek, a baranyai agyagkő tömbnek a felhasználása végleges tárolásra. Ez a gyakorlatilag teljesen vízzáró kőzet alkalmasnak látszik e célra. Természetesen geológiai megkutatások, utána föld alatti kutatások sora után. Ha elkészülhet, akkor körülbelül 40–45 év múlva állhat rendelkezésre, éppen akkorra, amikor az átmeneti tároló ideje lejárt. Ám nem ez az egyetlen lehetőség. Megoldás lehet a negyedik generációs reaktorok elterjedése is (jelenleg harmadik, illetve harmadik-plusz generációsokat építenek, telepítenek). A negyedik generációsok a mostaniaktól teljesen eltérő elven működnek, és ráadásul az üzemanyagukat a sugárzó hulladékból nyerik ki, eléggé furfangos technológiákkal. Így lesz a hulladékból hasznos anyag bányája. További lehetőség, hogy a sugárzó anyagot gyorsítóban vagy nagyteljesítményű lézerrel bombázzák, és így az gyorsabban lebomló vagy akár stabil anyaggá változtatható. Ezek a megoldások ma már, az alapkutatásokon túllépve, fejlesztési stádiumban vannak a fejlett világban.
Az atomenergetika ellenzői sűrűn hangoztatják egyebek között, hogy túltermelés keletkezhet abban az időszakban, amikor régi paksi reaktoraink még működnek, de már belépnek az újak is. Valóban lehet egy-két év, amikor a mostani 2 MW teljesítmény mellé a két új reaktorral még további 2,4 MW társul. Jelent-e gondot valóban? Egy reaktor felépítése, üzembe helyezése nominálisan öt-hat év, a valóságban gyakorta rakódik rá még további egy-kettő. Ha Pakson az elsőt 2018-ban elkezdik építeni, feltehetőleg 2023–24-re kapcsolódhat a hálózatra. A második pedig további öt-hat év múlva, attól is függően, hogy az építés átlapolva történik-e. Ekkor már alig 2-3 év marad az első, leállítandó régi reaktor számára.
Valóban káros túltermelés keletkezik? Megfontolandó. Mert talán kevéssé ismert a tény, hogy jelenleg a villamosenergia-szükségletünknek mintegy harmadát importból fedezzük. Ami nyilvánvalóan lényeges függőséget jelent az ország számára. Tehát, amennyiben többlettermelés keletkeznék, kiküszöbölhető ez az import. De vannak más tényezők is. Léteznek közép- és hosszú távú előrejelzések, számítások a fogyasztás alakulására. Amelyek vagy beválnak, vagy sem. Gyakoribb az utóbbi eset. Mert vegyük figyelembe, hogy küszöbön állnak, sőt már itt is vannak olyan jelentős többletfogyasztók, mint az iparban egyre nagyobb számban megjelenő nagy robotok, robotcsoportok. Ezek egyenkénti fogyasztása akár kilowattos nagyságrendű is lehet, és nagyon erősen megdobhatják a fogyasztási igényeket. A másik a villamos autók várható terjedése. Amelyek ugyancsak kilowattos nagyságrendben igényelnek teljesítményt, és a piaci trendek szerint hatalmas ugrások várhatók az alkalmazásukban. Mindezek terjedése jelentősen megnöveli a villamosenergia-fogyasztást. Emellett számolni kell a háztartási igények folyamatos növekedésével is, nagy fogyasztású eszközök, készülékek használatával.
Egyes „zöld” politikusok és újságírók kedvenc témája a takarékosság. Teljesen egyet kell érteni velük, hogy nagyon fontos a takarékosság. A fogyasztási kilátásokban jelentős tényező lehet a negenergia, vagyis a negatív, az el nem használt energia. Ezekkel az intézkedésekkel, műszaki megoldásokkal akár néhány százalékos, igen jó esetben talán tízszázalékos megtakarítást is el lehet érni. Ám megtakarítani csak valamiből lehet, de előállítani nyilván képtelenség. Lehet takarékosan vezetni például egy autót, de alapvetően akkor is időnként tankolni kell. Abszurd dolog azzal érvelni mondjuk a nukleárisenergia-termelés ellen, hogy a takarékossággal elkerülhető erőművek pótlása, például a mi sorra elöregedő szénerőműveink vagy az életciklusuk végére jutó reaktorok helyett. Sajnos kimondható, hogy vagy tudatlanság, vagy népbutítási szándék áll az ilyen kijelentések mögött...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.