2017. június 22., csütörtök

ERŐS ÉS BÜSZKE? TAVALY A SZLOVÁK BÉREK ELŐZTÉK MEG, MOST A ROMÁN ÉLETSZÍNVONAL FOGTA BE A MAGYART

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.06.22.


Miközben több ezer plakát hirdeti országszerte, hogy Magyarország erős és büszke európai ország, az Eurostat friss jelentése másról árulkodik. Míg 1996-ban az egy főre jutó GDP tekintetében még a harmadikok, 2010-ben pedig negyedikek voltunk, most csupán nyolcadikok, az egyéni fogyasztást vizsgálva pedig a ‘96-os harmadik, a 2010-es ötödik hely után most holtversenyben a románokkal a 8. helyen állunk a keleti régió 11 tagországa közül. Csak a horvátok és a bolgárok vannak mögöttünk.

2016-ban a társadalom erre figyelő részét az sokkolhatta, hogy a szlovák nettó átlagbér megelőzte a magyart. Ez a helyzet ma már odáig fajult, hogy Győrből nem csupán Ausztriába, hanem Pozsonyba is átjárnak melózni a szakképzett munkások, mert 20-40 ezer forintnak megfelelő euróval is többet vihet haza egy ott dolgozó magyar, mint itthon. Ennek oka nem csupán a kormánynak a béreket a versenyképesség miatt mesterségesen alacsonyan tartó politikája, hanem a szlováknál nagyobb adók mértéke, amelyek a munkát terhelik. Ha lenne kormányzati szándék, ezen lehetne változtatni.

Most az Eurostat az uniós átlaghoz képest mérte meg az egy főre jutó GDP alakulását, és az úgynevezett egyéni fogyasztást, ami a szervezet szerint leginkább mutatja az életszínvonal mértékét. A két szám nem független egymástól, hiszen a fogyasztás maga is a GDP mint adatsor része (egyik legnagyobb kitevője), arányuk pedig azt mutatja meg jól, hogy a fiskális politika vagy a jólét erősítése fontosabb egy ország számára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.