ELSÍRTAM MAGAM, AHÁNYSZOR NEKIÁLLTAM ANGOLOZNI

ABZÚG BLOG
Szerző: Prókai Eszter
2017.06.26.

Milyen érzés ötvenhét évesen csupa fiatal lengyel lány között egy csirkeüzemben dolgozni, és három unokát csak Skype-ról ismerni? Éva és Ildikó ötvenévesen döntöttek úgy, hogy külföldön kezdenek új életet. Mindketten egy anyagilag és érzelmileg is kilátástalan helyzetből menekültek. Egyikük sem utazott korábban szinte sehova, idegen nyelvet nem beszéltek, és bár néha saját maguk is megkérdőjelezték, vajon nem túl késő-e már nekivágni, mégis elindultak.

"Azt nem tudom, hogy a vége jó lesz vagy rossz, de az biztos hogy az oda vezető út minden percét élvezem, konditerembe, úszni járok, hegyeket mászok a csípőprotézisemmel, tervezgetem a jövőmet. Életemben először érzem azt, hogy végre élek”  

– az 59 éves Nagy Éva szavai ezek, aki két évvel ezelőtt, egy válással és kilátástalannak tűnő anyagi helyzettel a háta mögött döntött úgy, hogy Izlandra költözik. Személyes vallomása arról, hogy milyen érzés volt a nyugdíjhoz közel teljesen új életet kezdeni és nekivágni egy idegen országnak, az idei Terézanyu pályázaton díjat is ért. Éva a Főnix madár kategória első helyezését vihette haza “Élek” című írásáért. A díjátadó után pár héttel beszélgettünk vele és a külföldi életnek szintén viszonylag későn nekivágó Tóth Ildikóval arról, hogy milyen érzés ötvenéves fejjel, családot hátrahagyva, nulla nyelvtudással nekivágni az ismeretlennek...

ITT OLVASHATÓ