AZ ÉLET ÉS IRODALOM 2017/22. SZÁMÁBÓL

LITERA IRODALMI PORTÁL
Szerző: LITERA
2017.06.01.

Megjelent az ÉS idei 22. száma. Olvashatnak benne többek között Jacques Derridáról, Kemény István és Peer Krisztián új könyvéről, Balassa Péterről, a cannes-i filmfesztiválról, Emmanuel Pahud és Eric Le Sage koncertjéről, találnak interjút Katharina Raabéval és verset Standovár Ágotától. – Heti ajánló az ÉS kulturális rovataiból.

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Angyalosi Gergely Szöveg – valóság – dekonstrukció címmel írt esszét Jacques Derridáról, avagy arról, van-e élet a szövegen kívül.

„Il n’y a pas de hors-texte” (nincs semmi a szövegen kívül), jelentette ki Derrida. És bármit is értett ezen, az amerikai egyetemen kreatív írást tanuló diákok számára túl gyakran az lett a jelentése, hogy nem létezik semmi az énen kívül. Legtöbbjük úgy véli, hogy az írás saját énjük kifejezésére, vagy még inkább felfedezésére szolgál. A Grammatológiának ez a világszerte makacsul és évtizedeken át félreértett mondata jó példa arra, hogy egy teoretikus intencióit hogyan lehet egészen képtelen irányokban elferdíteni. A „nincs semmi, ami szövegen kívüli lenne” állítás bizonyára a mű legtöbbet idézett passzusa, Derrida pedig nem gondolhatta előre, hogy ilyen karriert fut majd be, mint ahogyan azt sem, hogy a dekonstrukció, akarata ellenére, iskolává növi ki magát – erről egyértelmű elutasítással nyilatkozik a Levél egy japán baráthoz című híres cikkében.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba A szelídség ereje címmel írt kritikát Kemény István Lúdbőr című esszékötetéről.

„Az első írás a címlapon lévő fotóról szól, mely 1989. október 23-án készült. Kérdés, mi történt azóta. Erről beszélnek az esszék. Mindig tárgyszerűek és mindig személyesek. Néha két évszám szerepel alattuk. A szerző átírta, pontosította őket. Nemcsak akkor, ha politikáról van szó, hanem akkor is, ha költészetről. Igazából a két dolog nem válik szét: az, aki itt a világot szemléli, egységben lát. A saját életét a korral és a történelemmel együtt, a költészetet a magánéletével és a világgal együtt. Egyetlen trükkje van: azt mondja, amit gondol. Ha tanácstalan, ha kétségei vannak, azt mondja. Ha valamit biztosan tud, akkor azt. Van-e szükség a „magas” irodalomra, és van-e szükség őrá, ezt egyszerre kérdezi. És hogy mindketten, a magas irodalom meg ő – elitizmussal kompenzálják a kétségeiket, közli félszegen. Ám ha valamiben biztos, akkor sem habozik: „egy dolog azért van, amit tényleg biztosan tudok: azt, hogy ki az igazi költő”. (161.) A legszebb, hogy ezek után van képe azt is leírni: „Igazi nagy költő szeretnék lenni.” (163.) Emelem kalapom. Egyébként ebben a remek esszében, A költészet megkopasztása címűben van egy lenyűgöző gondolatsor a modernizmus szemszögéből Odüsszeuszról és a szirének énekéről.”...

ITT OLVASHATÓ