A TIZEDIK ALKALOM

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/CyberMacs
2017.06.19.

Őszintén bevallom, hogy a Ramadánról nem tudok túl sokat, nagyjából annyit, amennyit egy érdeklődő európai átlagember. Mivel nagyon szeretem az Iszambul infó oldalt, mindig érdeklődéssel olvastam CyberMacs erről a böjti időszakról szóló posztjait, idén pedig arra gondoltam, megkérem, hogy írja meg, miként éli meg egy Törökországba kivándorolt magyar ezt az ünnepet. Ráadásul közben kiderült, hogy éppen jubileumot ül. (A képeket köszönöm CyberMacsnak.)



„Ez a 10. alkalom, hogy Isztambulban találkozom a Ramadánnal. Az elsővel még 2005.-ben futottam össze. Éppen turistáskodtam. Éppen október volt. Éppen szakadt az eső. Bár ez akkor már az nem lepett meg. Mégiscsak Isztambulról van szó, a Napfény városáról... Naná, hogy mindig szakad az eső, ha éppen arra járok!

Az első alkalom még kívülállóként

Ekkor még kívülállóként szemléltem az eseményeket, és el se tudtam képzelni, hogy én is böjtölnék. Nekem a városnéző túrázás azt jelenti, hogy addig megyek, míg el nem kopik a cipő (még ha szakad is az eső közben...).

Ebbe sehogy se fért volna bele az, hogy egész nap mellőzöm az étkezést, pláne az ivást! A török ételek egyébként is nagyon finomak, semmi kedvem nem volt kihagyni őket.

Viszont tiszteletben tartottam az, hogy mások böjtöltek. Éppen ezért próbáltam csak akkor enni és inni, amikor senki se látja. De hamar kiderült, hogy erre semmi szükség.

A jövendő rokonaim arra biztattak, hogy egyek nyugodtan, amikor csak a kedvem tartja. Sőt! Még körbe is ugráltak, és jól megetettek minden találkozás alkalmával. És hangosan tiltakoztak, ha olyasmiket mondtam, hogy akkor én is böjtölök.

Mindemellett érdekes volt megfigyelni, hogy is zajlik egy ilyen ünnep. Napközben minden ugyan úgy zajlott, mint egy normális napon. Aztán ahogy kezdett sötétedni, megélénkült a forgalom, míg az utolsó pillanatban már alig lehetett mozogni. Főleg az utakon..."

ITT OLVASHATÓ