A MUNKAVISZONY ÉRTÉKE

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2017.06.25.

Sokszor írtam már arról, hogy a közmunka szerintem azért nem tölti be a funkcióját, mert nincs kitalálva benne a hiányzó munkavállalói kompetenciák fejlesztése. Csupán egy méltatlanul alacsony bér, amit egy vitatható értékű munkalehetőséggel kapcsoltak össze, és mindettől azt várnák a kitalálói, hogy visszavezesse a munka világába azokat, akik igazából sosem tartoztak oda.

A látogatóink gyakran kérdezik, mi miért nem alkalmazunk közmunkásokat? Ilyenkor elmesélem, hogy mekkora a morális szakadék a mi elvárásaink, és a közmunka-elvárások között, és azt is elmondom, mennyire visszafogta a mi fejlesztésünket is a közmunka megjelenése. Mert a gondosan, lépésről lépésre épített rendszerünkbe olyan elemet tett, ami elgondolkodtatta a közösség munkaviszonyt sosem látott tagjait: minek is mennének dolgozni az Igazgyöngybe, mikor sokkal kevesebb munkáért is jövedelemhez lehet jutni a faluban, a közmunkában. Igaz, hogy kevesebb a pénz, de ebből azért ritkábban vonnak le a behajtócégek, no meg a legfontosabb: nagyságrendileg kevesebb a munka és a felelősség is minimális.

Sokat, nagyon sokat beszélgetünk erről azokkal, akik velünk dolgoznak, hogy lássák, értsék, a társadalmi vállalkozás, amit együtt viszünk, fejlesztünk, nem nekünk, hanem nekik, és majd az ő gyerekeiknek ad jövőképet, normális jövedelmet, tervezhető életutat.

Akik ilyen szinten belelátnak ebbe (gyanítom, döntéshozói oldalról nem igazán) szinte bénító felismerésben van részük. Mert érthetetlen, hogy lehet az, hogy ekkora hiányosságokkal váltak felnőtté tömegek, hol volt az iskolarendszer, mit adott a család (és az miért nem adott eleget?), és látszik az is, hogy ez öröklődik át, az egyre alacsonyabb tudás, az egyre rosszabb viszonyulás a munkához, mindenhez. És az is bénító, hogy mennyi pénz megy el a rossz fókuszú próbálkozásokra. Amiket természetesen mindig sikeresnek kommunikálnak le azok, akik kitalálták, és jó sok pénzért le is bonyolították. Vannak teljesített indikátorok, projektzáró konferenciák, szekrények mélyére kerülő kutatások, és projektzáró kiadványok, táblák, hogy még évekig lássuk, micsoda fantasztikus fejlődés történt itt, vagy ott. Egy valami nem változik. A probléma. Az abban érintett emberek életében valahogy nem látni változást.

Náluk marad a lakhatási szegénység, az ő gyerekeik ugyanúgy kerülnek ki az iskolarendszerből, mint a szüleik (vagy még rosszabb muníciókkal), munkavállalói szempontból értékelhetetlen tudással. És termelik tovább a nyomorúságot.

Ha a probléma pedig mégis felmerül, kiderül, a legtöbb ember ebből csak a személyes felelősséget látja. Persze, az is benne van, hiszen emberek döntései ezek, de a fókuszt át kellene tennünk végre a „miért”-re, és megérteni, hogy az ebben szocializálódott gyerekeknek sosem lesz tudása másra. És a beavatkozási pontokat a szocializációban kellene keresnünk, erre kidolgozni hatásokat, hogy megtörjük a kört. Annyiszor elmondtam, leírtam már ezt. Nézzük most egy konkrét példán, hátha így még érthetőbbé tudom tenni...

ITT OLVASHATÓ