A HOLD NEVE: EURÓPA - (JUPITER HOLDJA. MAGYAR FILM. RENDEZŐ: MUNDRUCZÓ KORNÉL)

ÉLET ÉS IRODALOM - SZABAD POLC
Szerző: Báron György
2017.06.20.

Aligha kétséges: a Jupiter holdja Mundruczó Kornél legambiciózusabb, s ugyanakkor – ettől nem függetlenül – legkevésbé egységes munkája. Szemben a Fehér istennel, amely egyszerű, világosan követhető mese volt, szerethető hőssel, a mostani film történetvázára a legkülönbözőbb anyagú rétegeket viszi fel a szerző. Ha művészete az egyensúlykeresésről (is) szólt, akkor most ez az egyensúly megbillenni látszik. A filmnek nincs egységes stílusa, pontosabban sokféle stílus kavarog, ami mindig kevesebb, mint egy. Külön-külön minden rétege meggyőzően demonstrálja készítője érzékenységét, kivételes formakészségét, ám a szembántó fények villódzásában mintha eltűnne a film középpontja.

„Nagyon csodálkoznék, ha Mundruczó Kornél nem egy bőröndnyi hollywoodi ajánlattal térne haza... Látvány és tempó tekintetében a Jupiter holdjának ott a helye Hollywood mellett, Mundruczó Kornél pedig szintet ugrott: végre nekünk is van szerzői akciófilmesünk” – olvasom kiváló kollégám kritikáját a hu.ign.com-on. Ugyanez, hasonló hangfekvésben, a Vox mozimagazinban: „Nem csodálkoznék azon, ha Mundruczó Rév Marcell operatőrrel együtt hamarosan kapna egy álomgyári látványfilmet.”

Lám, miről álmodik a magyar kritikus. Arról, miről álmodik a magyar rendező. A fenti sorokban egyszerre kavarog kisebbségi érzés, lesajnálás és biztató vállveregetés: hogy egy jelentős magyar alkotó újabb munkáját nem Jancsóhoz, Tarrhoz mérjük, vagy akár önmaga eddigi legjobb teljesítményei­hez, hanem ahhoz, bebocsáttatást nyerne-e véle az álomgyárba. Magam nem hiszem, hogy a Jupiter holdjával Mundruczó, különösképp ebbe az irányba, „szintet ugrott” volna, azt meg végképp nem tudom, mit jelenthet „szerzői akciófilmessé” válni – úgymond – „végre”. A kérdés inkább az, mennyiben mutatható ki kontinuitás és diszkontinuitás a rendező eddigi figyelemre méltó életművében, amelynek minden darabján ott az összetéveszthetetlen kézjegye, miközben az egyes opusok markánsan különböznek is egymástól. Van, amelyik erősebben kötődik a valósághoz (Szép napok Afta, Delta), van, amelyikben a krea­tív fantázia átírja a köznapok törvé­nyeit (Johanna, Fehér isten). Visszanézve ezeket a műveket, beleértve a pályakezdő Nincsen nékem vágyam semmit és a Frankenstein tervet, mindegyik filmje – akárcsak a mozgóképeitől nem elválasztható színpadi munkái – e kettő egyensúlyának megteremtésére törekszik. Hogy – Fodor Géza szavaival – „életünk saját, megromlott anyagának” találjon esztétikai formát...

ITT OLVASHATÓ