Szerző: Ágoston László
2017.05.20.
Szegény szüleim persze a legkevésbé se gondolták ezt át és nem is politikai kiállásnak szánták, csak… feltettek egy az utcán kapott hűtőmágnest…
Pár hete kaptam egy megkeresést: nincs-e kedvem Vona Gáborral, a Jobbik elnökével találkozni egy beszélgetésre. Elsőre nem értettem, hogy vicc-e vagy komoly, akarnak tőlem valamit vagy valami csapda… Végül arra jutottam, hogy ha nem találkozom vele, ha nem ülök le egy asztalhoz azokkal, akik másban hisznek, mint én és nem vagyok kíváncsi mások véleményére - azzá válok, mint ami ellen harcolok. Másként mondva: nem az a kérdés, kivel ülsz le egy asztalhoz, hanem hogy ott mit képviselsz.
Hétfőn felvettem a tavaly a Budapest Prideon kapott szivárványos “buzikarkötőmet” és elindultam a Parlamentbe. Bénáztam egy sort, beálltam a turisták közé, pedig magyar vagyok, nem turista, de végül egy attilás úr mögött csak megtaláltam a helyes utat.
Ismertek. Ez volt az első megdöbbenésem. Tudom, százezer ember követ, de ettől még most is újra és újra megdöbbenek, amikor ismeretlenek felém irányuló szeretetével vagy tiszteletével találkozom. A múlkor egy vécésfiú kérdezett rám, hogy én vagyok-e az Ágoston Laci… Megtisztelő volt és pont ugyanannyira megtisztelő, mint bárki más hasonló kérdése, most éppen a Parlamentben.
A beszélgetés meglepően jó élmény volt. Eleve “harckészültségben” érkeztem a karkötőm miatt. Vártam pár fintort, akár beszólást, hogy provokációnak veszik (jó, legyünk őszinték… valahol az is volt). Ehhez képest tiszteletet kaptam és kulturált eszmecserét EU-ról, arról, hogy mit jelent ma nemzetinek lenni, a menekültkérdésről - és miután szóba hoztam a karkötőt - a melegkérdésről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.