SÉRTŐDÖTTEK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.05.23.

Nem egyszerű dolog véleményt mondani a sajátjaink politikájáról, az érzelmek és az értelem időnként konfliktusba keveredik egymással.
Aztán csak győz a józan ész, és az ember megírja - elmondja a véleményét akkor is, ha tudja, hogy ez azoknak, akik hozzá hasonlóképpen elkötelezettek egy eszme vagy egy politikai kultúra, egy gondolkodásmód mellett nem nagyon fog tetszeni, hiszen így szocializálódtunk - az ember nem teregeti ki a családi szennyest.
Mégis, azt hiszem, hogy a problémáinkkal szembe kell nézni, az aktuális helyzeteket meg kell beszélni, ki kell beszélni, és csak utána lehet továbbmenni.
Az elhallgatások, elfojtások a magánéletben is csak bajt okoznak, a politikai életben pedig egyenesen pusztító hatásal bírnak.

A politika ugyanis ritkán híres a józan észről, hiszen emberek befolyásolásáról, sok esetben manipulálásáról szól, és akik ezzel foglalkoznak, felettébb hiú népek.
Művészek ők a maguk módján, rettenetes átéléssel játsszák szerepüket és igen bánatosak tudnak lenni, ha a közönségük nem tapsol nekik.
Merthogy általában tapsolni szokott, és csak ritkán esik meg, hogy a nézőtér kifütyüli a bonvivánt, még ritkábban, hogy egyszerre csak feláll és hazamegy - az ilyesmiért már meg kell dolgozni.
Az a színikritikus pedig, aki már akkor megírja a pocsék előadásról, hogy pocsék, mielőtt még a názőtéren ülők többségénél leesik a tantusz, hogy itt üres kulisszahasogatás folyik, igen könnyen pórul jár.
Könnyen lesz belőle áruló, aki nem ismeri fel a legújabb ripacsban a Nagy Művészt, aki a beszédhibásra nem mondja, hogy mesterien forgatja a szót.
Egyáltalán, aki nem vesz részt az együttes illúziókergetésben, hanem megfogalmaz egy-két kritikai észrevételt, abból hamar lehet feketeseggű.
A magyar politikában még azoknak is szerepet kell játszaniuk, akik gyárilag racionális gondolkodásúak, de persze a saját pártjuk vagy politikai oldaluk stílusában, különben úgy járnak, mint az egyszeri kormányfő, aki az ellenfél stílusában adta elő koszorúzási magánszámát az örjöngő csőcselék közepén - komoly bátorságról téve tanúbizonyságot - de mégsem volt sikere.
Hiába énekelte ugyanis szívére tett kézzel a Himnuszt (vagy a Szózatot ?), ellenfelei ezt semmire nem becsülték, elvbarátai meg csak néztek rá, mint liba a piros kukoricára: mit akar ezzel a túlfűtött pátosszal, ez nem a mi ünnepünk és nem a mi stílusunk.
És nem is volt az, hiszen pátosszal nem lehetett pótolni egy modern politikai értelmezés hiányát, a "Kádár leverte a forradalmat" mondat második felének hiányát, mely szerint "aztán megvalósította a forradalom követeléseit."
A politikus hiú, mint a majom, nem szereti a bírálatot, még azt sem, amiben bírálójának nincs igaza, azt meg aztán végképp nem, mikor igaza is van...

ITT OLVASHATÓ