PUNCIPOLITIKA I.: HÁLAPÉNZ, AVAGY A JÓINDULAT-KERESKEDELEM SZABÁLYOZÁSA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: PAPP RÉKA KINGA
2017.05.25.

Közszájon forog, hogy borítékot adni kötelező, hogy a jószerencsén múlik, kivel hogy bánnak a kórházban. A szabad szülés úttörőjét, Geréb Ágnest ugyanakkor legalább annyian tartják sarlatánnak, mint védőszentnek. Puncipolitika című ötrészes sorozatunkban a hazai szülészeti horrort járjuk körül. Ítélkezés helyett megvizsgáljuk, mekkora pénzbeli és hatalmi tétje van a szülés ellenőrzésének, hogy hogyan gyűrték uralmuk alá a hagyományosan független női bábaszakmát a szülészorvosok, hogy valójában mit tett Geréb Ágnes, mi köze mindehhez Mária Teréziának és a nyelvi ábrázolásnak, és hogy miért kísérti a hazai szülészetet még mindig Semmelweis Ignác szelleme. Sorozatunk első részében a hálapénzzel foglalkozunk.

A Kárpát-medence azoké lesz, akik teleszülik azt – mondotta Nicolae Ceaucescu, a Kárpátok előző géniusza. Nemrégiben Németh Szilárd fogalmazott éppen ugyanígy, majd hozzátette, 2030-ig háromszázezer gyereket óhajt anyakönyvbe venni, és ezért bármit meg fog tenni. Már többször megírtam a Kettős Mércén, hogy miért menthetetlen ökörség ez a hozzáállás, meg azt is, hogy mit kellene csinálni helyette, hogy több gyerek születhessen. A korábban felsorolt bölcsődebűnözés, családtámogatási agyrémek és kereseti egyenlőtlenségek mellett hasonló súllyal esik latba a hazai szülészeti ellátás állapota. Az orvoslásnak ez a különösen hierarchikus területe sokat tesz azért, hogy a nők kevesebb gyereket merjenek vállalni. Erről, ahogyan mindjárt látni fogjuk, legtöbbször az orvosok sem tehetnek.

Hé csajok, hát ti meg miért fizettek?

A hálapénz a hazai szülészet alfája és ómegája, rendezőelv, szelep és hatalomgyakorlás. Rendszer a rendszeren belül. Az ártatlan név dacára a legkevésbé sem hálából adjuk. A hálapénz adására a páciens nagyon is észszerű motivációja az, hogy a magyarországi szülészeti ellátás általános teljesítménye köztudottan rossz. Ennek konkrétan mérhető faktorai is vannak, a statisztikák lesújtóak.

Az OECD országok között stabilan a listavezetők között vagyunk a császármetszések arányában. A WHO által ajánlott 5-15 % helyett 2014-ben 35,7 százalékon állt és azóta tovább növekedett. Ez a jelenlegi ajánlott értéknek több mint duplája.

A gátmetszések ügye hasonlóan rosszul áll. Ezt a beavatkozást a gátrepedés megelőzésére szokás alkalmazni, annak azonban egyik fő okozója azonban éppen a hanyattfekvő szülő pozíció, amely szakmailag ritkán indokolható gyakorlat, mert a legtöbb esetben nehezíti a vajúdást és a kitolást, a fájdalmat fokozza, a vérkeringést rontja és jelentős felesleges terhelésnek teszi ki a szülés által érintett összes szervet, élen a hüvelyt és a végbélnyílást elválasztó gátizommal. A WHO ajánlás 10% alatti értéket tart elfogadhatónak, ehhez képest a legutóbbi ismert magyarországi adat 61,96 százalékos arányt mutat, első szülések esetében pedig 80% fölött valószínű ez a beavatkozás. Számos kórház kötelezően előírja a gátmetszést első szüléseknél, dacára annak, hogy a nemzetközi szakirodalom ennek ellenében foglal állást.

Ezeknél is fontosabb azonban az a sok keserű tapasztalat, amit az ellátásban jellemző bánásmódról gyűjtött be több generációnyi szülő. A gyermekes tematikájú webes rovatokban külön horrorirodalma alakult ki a szülésbeszámolóknak. A beszámolók nem hagynak kétséget maguk mögött: ha az ember csak úgy beszalad egy kórházba szülni, valószínűleg rosszul fognak bánni vele.

Ezt a nők tudják. Fiatal felnőttek már stabilan hallottak róla, hogy a szülésre ennyi-annyi tíz- vagy százezer forintot kell rászánni, illetve hogy a terhesgondozásra magánorvoshoz szokás járni.

A hálapénz olyannyira a rendszer integráns része, hogy egyes kórházak, illetve rendelőintézetek büféiben árulnak kis alakú borítékot...

ITT OLVASHATÓ