Szerző: L. Ritók Nóra
2017.05.21.
Ők hárman egyből hátra ültek. Nem sokat voltak még kirándulni, mert azok mindig fizetősek, de hallották a többitől, hogy hátul jó ülni. És ott el is férnek mind a hárman, nem kell egyiknek sem idegen mellé ülni. Mert ők együtt vannak. Megszokták, hogy mások nem keresik a társaságukat, ők sem az övékét, ebben szocializálódtak, jól elvannak ők együtt. Hajuk, bőrük sötétebb, egy pillantással leveszik a többiek, a hovatartozásukat. Ha egyedül lennének, az más helyzet volna, de tudjuk, tapasztalatból, az egynapos kirándulások élményét megélni idegen közegben nehezebb, együtt azokkal, akikkel egyébként is jól ismerik egymást, vidámabb, szorongás-mentesebb az út. Minden csoportból tehát legalább két, vagy több gyereket hívtunk.
Melléjük ülök le. Némán várják az indulást.
A ruhájukat nézem. A magasabb lány inkább egy felnőtt xs- es ruhát visel, mintsem gyerekholmit, a farmer divatosan megszaggatott, flitteres…a blúz nagy kicsit rá, olyan vállon-lecsúszós lenne, de nem ennek a korosztálynak. Csuklóján vastag műanyag bizsu. Csupasz lábán balettcipő fazonú fekete, inkább alkalmi hatású lábbeli. Mellette a kisebb lány már inkább gyereknek öltözött, kis, madárcsontú, hatalmas fekete szemekkel. A sztreccs nadrág is bő rá, pedig valószínűleg a mérete. Vastag rózsaszín zokni van a lábán, ehhez sehogy sem illő, kicsit nagy, ezüstpántos nyári szandállal. A harmadik kislány egy pókhálósra tört üvegű mobiltelefont szorongat a kezében. Apró kis körmein megkopott piros lakk.
Eltört a telefonod?-kérdezem. Bólogat. És attól működik?- faggatom tovább. –Nem. Le van merülve.-mondja a világ legtermészetesebb módján, és fogja, mint egy kincset, mint ami jelzi, ő is olyan, mint a többi, akiknél van akár okos-telefon is, és épp szelfiznek vele a buszon. Aztán gyorsan a magasabb lány táskájához kap, elhúzza a cipzárt, és kéri, tegyék el.
Két táskát hoztak. A magasabb lánynál egy felnőtt női vászontáska van, ebben hármójuknak egy flakon víz. Az egyik kicsinél még egy nyúzott reklámszatyor, egy pulcsiféle lehet benne.
Elindulunk. A többi mind azonnal előveszi az elemózsiát, és nassolni kezd. Éhesek vagytok? –kérdezem, mire fejrázás a válasz. Azért a ropit, amit adunk nekik, csendben megeszegetik.
Mindenki kap zacskót, előre mondjuk, akinek hányingere van, időben szóljon. Sokan vannak köztük, akik utazási betegségtől szenvednek, lassan múlik el ez, sokat kell(ene) utazniuk, hogy megszokják. Egyikük már tíz perc múlva hány is, elrendezzük, előre visszük a buszon, az első ülésre. Később már nincs vele baj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.