Szerző: PuPu
2017.05.03.
Bizony nagy bölcsesség ez, habár igen ostobának kellene annak lenni, aki egy ilyen állítással ellenkezőt megfogalmazna, nincsenek is ilyenek sokan.
De azért van ezzel a kissé feleslegesnek tűnő cáfolattal kis baj, mert aki korrekt, az úgy fogalmaz, hogy nem csak a kommunisták és nem csak Kádár ünnepe, mert ettől a kis szócskától válhat igazzá az állítás.
Abba már bele se mennék, hogy ki a kommunista, hiszen a kor pártjának neve is Magyar Szocialista Munkáspárt volt, mely kongresszusain maga is leszögezte, hogy nem a kommunizmust, hanem a szocializmust építi.
Nyolcszázezren voltunk, akiket ma kommunistának hívnak, ifjúkommunista ugyanennyi.
A szónok előtt ott áll zömében ősz hajú. ráncos arcú közönsége, Kádár árvái.
Nem csak ez előtt a szónok előtt állnak, de szinte minden párt mindenféle szónokai előtt is, hiszen a társadalom gerince ma belőlük áll, a rendszerváltás idején harminc-harmincöt éves, és ennél idősebb emberekből, akik tudják, hogy amikor Kádár koráról beszélünk, akkor miről is van szó.
Ők azok – mi vagyunk azok – akiket cserbenhagyott a történelem.
Ma ezek az emberek nyugdíjba készülnek, vagy már nyugdíjasok, és amikor arról hallanak, hogy Görögországban csökkenteni fogják a nyugdíjakat, kiveri őket a hideg veríték.
A világ összement, ami megtörténik ma Görögországban, az megtörténhet holnap Magyarországon is…
Kádár népe, mely hajdan saját országának tulajdonosa és legfontosabb szereplője volt, ma megtűrt, lesajnált ember saját hazájában, jóllehet mai urai még most is azt a vagyont fosztogatják, melyet ő halmozott fel, melyet ő épített, melyért az ő körme kopott.
Leértékelt nemzedékek, megtűrt – vagy lassacskán már meg se tűrt – személyiségek, akiknek a nagypofájú utódok elvették a múltját, elvették a jövőjét is, és akinek jelene oly siralmasan különbözik a Kádár-kor létbiztonságot adó állapotaitól...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.