Szerző: Rezeda
2017.05.25.
Kép kereng ezen ellenforradalmi fórumon, rajta jófajta magyar kenyér, magyar hagyma, magyar tejszínkrém, és azon élcelődik, hogy mi ilyennel etetjük kismamáinkat, akik teljesítették a Párt felé vállalt legszentebb kötelességüket, és fiút adtak Németh Szilárdnak. Azt sugallják a sátáni képpel, hogy ez nem elég, így vádaskodnak alaptalanul.
Polgártársak! Nem arról van szó, hogy ne tudnánk egyebet is kékszegélyű kistányéron a mi szoptatós kismamáink elé tálalni, nem. Egyszerűen nem akarunk. Több ezer évre visszatekintő, népi táplálkozástudományi megfigyelések alapján, amelyet a „van vöröshagyma a tarisznyába” széljegyzettel ellátott kódexünk is mutat, alaposan átgondolt etetési stratégia ez. A disznóknál is bevált.
Mert nézzük csak, polgártársak! A kenyér, amelyhez a gabnát Szent István aszott jobbjával aratjuk, mily szakralitást is képvisel, mily emelkedettséget, nem véletlenül nevezi azt szíriuszi nyelvünk másként életnek is. Hogy mily verejtékek szükségesek ahhoz, hogy ezt a sajátos kulináriát kismamáink elé tehessük vérrel és izzadsággal, amelyet keményen dolgozó népünk hullat.
Pékjeink fáradságot nem ismerve, s ügyelve, hogy a veknibe patkány, kisegér ne kerüljön, ennen verejtékükkel locsolva hajnal hasadtára elébünk teszik munkájuk eredményét. Az elkészült kincsből pedig, polgártársak, egy egész, nem fél, nem harmad, hanem figyeljetek, egy egész szeletet kap nemzetünk lánya. S mi a köszönet? Az értelmetlen gúny...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.