Szerző: Danube Institute
2017.05.03.
Franciaországban egyre nagyobbak és egyre tartósabbak a tüntetések. Senki sem tudja megjósolni Amerika vagy a nyugati civilizáció jövőjét, ám annyi bizonyos, hogy Párizsban előbb következik be a Nyugat végzete, mint bárhol máshol a Nyugaton – hívja fel a figyelmet Scott McConnell. Franciaország ugyanis a hadszíntere lett a nyugati elitcsoportok párharcának, amelyek egyik fele a tömeges migráció jelenségét támogatja, a másik viszont a bevándorlás nyugati örökségre irányuló bomlasztó hatását hangsúlyozza. Franciaországban ezt egy kétfrontos háborúnak lehet tekinteni. Egyfelől Marine Le Pen pártja elmozdul a perifériáról a mainstream felé. Másfelől az írók, gondolkodók és történészek új csoportja emelkedik ki, akik a szellem világában vonják felelősségre azokat, akik az országot a jelenlegi helyzetbe sodorták.
Évek óta sokan vélik úgy, hogy Franciaország egy polgárháborús szakadék szélén áll, ám sokakat meglepetésként érne, ha a politikai és a közösségi konfliktusok évtizedek óta nem látott erőszakba torkollana.
A második világháborút követő értelmiség inkább baloldali nézeteket vallott, manapság azonban Franciaország legtöbbet olvasott írói konzervatív értékeket vallanak. Fókuszpontjukban a francia nemzeti kultúra és annak túlélése szerepel.
Ebbe a csoportba tartozik az egyik legfontosabb francia politikai gondolkodó, Éric Zemmour. 2011-ben megsértette a francia rasszizmus elleni törvényeket, ám a figyelem középpontjába 2014-ben került, amikor megjelent „Le Suicide français” (A francia öngyilkosság) esszékötete. A néhány héttel később bekövetkezett Charlie Hebdo-, és a kóser szupermarket elleni támadás után ott volt Zemmour könyve, hogy ismertesse, Franciaország hogyan jutott el erre a pontra. Zemmour szerint a hagyományos francia családi minta visszaesésére volt az a válasz, hogy a Magreb-országok családjait – amelyek a legarchaikusabb családképpel rendelkeznek – hívták be az ország vezetői. A demográfiai egyensúlyt így állították helyre, hogy „betöltsék az űrt, amelyet a francia családi modell hagyott maga után, és helyettesítsék azt”.
Franciaország az 1960-as években százezreket toborzott évente Spanyolországból, Portugáliából és Észak-Afrikából, hogy az ország munkaerőhiányát enyhítsék. Az 1974-es gazdasági válság következtében leállt a toborzás, és a családegyesítések által az asszonyok és gyerekek követték a férfiakat. Az 1980-as években az ideiglenes munkások és családjaik állandó tartózkodási engedélyt kaptak, ezt a lépést Zemmour szerint a baloldal a sikertelen gazdasági próbálkozások miatt lépte meg, hogy valamelyest kompenzálja a neoliberális kapitalizmus térhódítását...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.