ÉS OLYAN NINCS, HOGY BÁRKI MEGSZABHATJA, MELYIK ÉLET ÉRDEMLI MEG A VÉDELMET, MELYIK NEM

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.04.30.

Súlyos állapotban van az az ország, melynek lakói az egyik öklükre Sorost, a másikra Gyurcsányt húzzák és ész nélkül ütnek akkor is, amikor saját magukkal csellóznak ki a nagy pofozkodásban. Tudom én, hogy egy csomó összetevője van az emberi butaságnak és árral szemben pisálok, amikor megpróbálom meggyőzni a kormánypropagandába szorult fejű embertársaimat arról, hogy nem az az ellenség, aki rámutat a hibákra, hanem az, aki okozza azokat.

Nem baj. Szívós vagyok, mint az előző napról maradt szupermarketes kifli, türelmem is van (amikor van, mert amikor nincs, olyankor ocsmányul szoktam beszélni és még csak nem is zavar, ha csipkekesztyű-lelkű honfitársaim azon hörögnek, ahogyan és nem azon, amiről írok), úgyhogy ismét nekifutok a dolognak. Majd igyekszem nem káromkodni, bár esküt nem teszek rá.

Előzmény is van. Mégpedig egy cikk, melyben a kollégám azon háborog (teljes joggal), hogy az egészségügyben az idősebb emberek sok helyen (távolról sem mindenhol, de túl gyakran ahhoz, hogy ne elszigetelt problémaként, hanem rendszerhibaként kezeljük a jelenséget) nem kapják meg a megfelelő ellátást, kiszolgáltatottabbak, másodrangú polgárként kezeli őket a rendszer és a szakmai körökből szivárgó információk szerint egyes új, a rákbetegség kezelésére alkalmazott terápiákat 75 éves kor felett nem fizet számukra a biztosító.

Távolról sem arról van szó – láttam ilyen kommentet – hogy egy kilencven éves, magatehetetlen beteg szenvedéseit nem hosszabbítják meg a terápiával – hanem arról, hogy egy 75 éves, jó erőben lévő ember életét sem hosszabbítják meg. Sem az életkilátásain, sem az életminőségén nem javítanak.

Márpedig egy 75 éves ember (de akár egy 85 éves is) nem szükségszerűen magatehetetlen roncs. Idős, lassabban mozog és valószínűleg nem most fog indulni az olimpián, de talán gondoljunk bele a dolgokba. Zorán 75 éves. Kovács Kati 73, Koós János 80, Bodrogi Gyula 83, Koltai Róbert 74, Almási Éva 75, Konrád György 84 és még hosszan lehetne sorolni a zenészeket, művészeket, közéleti szereplőket, tudósokat. Őket sokan ismerik, de a mi szüleinket, nagyszüleinket nem ismerik sokan. De mi ismerjük őket (aki olyan szerencsés, hogy még ismerheti, vele lehet) és az életük éppen annyira értékes, mint bárki másé. Az életük 1-2-3-17 éve értékes, amit velünk tölthetnek úgy, hogy maguk is élvezik ezeket az együtt töltött éveket.

És olyan nincs, hogy bárki megszabhatja, melyik élet érdemli meg a védelmet, melyik nem. Ettől már csak egyetlen lépés az, amikor a sérültek, fogyatékkal élők nem kapnak kezelést, mert kár rájuk pazarolni a pénzt. Remélem, nem kell elmondanom, mi a vége ennek az útnak?

Itt az emlegetett cikk és itt a komment – Ilonától -, amin felhúztam magam:

ITT OLVASHATÓ