EGY NAGY BÜDÖS FRANCOT KELL NEKÜNK EURÓPA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.05.15.

Igaz, hogy a debilkretén Kim Dzsong Un, meg Asszad meg Duterte nem fértek fel erre a hálás csoportképre, de tényleg mindenki rajta van, aki számít. Orbán Viktor vasárnap délután posztolta Facebookra (ja, nem ő, hanem az udvartartás), amikor a hívek túl voltak már a húslevessel dúsított rántotthúson, és boldogan-elégedetten értékelni tudták a látványt.

A nemzetnek hátat fordító, tetőtől talpig golyóálló Marcipán Ceaușescu (kösz, Bödőcs) illusztris társaságba keveredésének híréről elsőként beszámoló HVG cikke alig titkolt iróniával állapította meg, hogy egy ilyen fotóból (konkrétan ebből a fotóból) Orbán rajongói és ellenségei is hónapokig elélnek.

Szeretném a tévedést eloszlatni: én nem vagyok Orbán ellensége, még csak szörnyűlködni sem vagyok képes. Úgy értem, alapvetően távol állok a lap által megjósolt, várhatóan felszínre kerülő reakciók legvalószínűbbikétől. Ez nem szörnyűlködés a részemről, ahhoz az kellett volna, hogy az elmúlt hét évben betépve, atomrészegen, kijózanodni képtelenül éljek egy másik bolygón.

De mert nem, hát pontosan tisztában vagyok azzal, mekkora dicsőség és micsoda perspektíva ennek az országnak, hogy a szeretett vezető, akinek mindig allergiás rohamai vannak Brüsszelben, és az európai levegőtől elcsapja a hasát, végre megérkezett. Ezen a fotón minden rajta van, és egy kicsivel több is. Berlin, Párizs? Ugyan már. Bár nem látjuk fényességes orcáját, de az európai látogatások után általában fröcsögve hazabeszélő, európai szövetségeseit és egyáltalán az európai intézményrendszert gyalázó Orbán Viktor kétségtelenül elemében van a 21. század legnagyobb elnyomó vezéreinek gyűrűjében.

Ez a kép nem szörnyű, ez a kép végtelenül szomorú és azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal az érzésemmel, hogy nem vettem volna mérget arra, hogy ilyen csoportképeket megélek valaha, és azokat egy olyan elmúlt közel nyolc év kontextusában élem meg, ahol a nyugatellenesség a magyar kormány politikájának vezérmotívumává vált.

Ennek az állításnak viszont csak akkor van értelme, ha azt feltételezem, hogy a félrecsúszott rendszerváltás ellenére is igaz, hogy Magyarországon nincs olyan ember, aki a putyini, erdogani játékszabályokat tartja követendő példának. Márpedig azt hiszem, hogy közel harminc évnyi vérszegény demokratikus létezés után ez korántsem evidencia. Itt egy komment, amiben minden benne van, és ami következésképpen – ugyan nem szeretnék ebből általánosítani a magyar társadalom elmeállapotára – sok mindent megmagyaráz:

ITT OLVASHATÓ