AZ OTTHON MEGHATÁROZÁSA

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: Lengyel László, Markó Béla
2017.05.20.



(Részlet Lengyel László, Markó Béla: Engedd hazámat értenem című beszélgetőkönyvéből, melynek bemutatója 2017. május 30-án lesz a RAM Colosseumban. )
"gyerekkorból és kamaszkorból való az otthon
napokból hónapokból s évekből
való az otthon és levelekből
tintától feketéllő papirosokból
madárlátta kérdésekből és feleletekből
való az otthon…”

Markó Béla: Az otthon meghatározása (1976)

Lengyel László: 2016. november közepén kezdtünk a beszélgetéseinkbe Marosvásárhelyen, és 2017. március végén fejeztük be ugyanitt. Az idő, amely 2015 ősze óta mintha rohanni kezdett volna a menekültek hullámával, a brit kiválási népszavazással, majd az amerikai elnökválasztással, csak tovább gyorsult beszélgetéseink alatt, nemcsak Magyarországon és Romániában, de Európában és a világszerte is. Te reménykedtél abban, hogy a romániai parlamenti választások végre erős választói felhatalmazású kormányt hoznak, amely képes lesz konszolidálni a parlamenti demokráciát és a jogállamot, a titkosszolgálatok és a korrupció-ellenes ügyészség, a Rendszer ellenőrizetlen önkényével szemben. Én bíztam abban, hogy a sikertelen migráns-népszavazás figyelmeztetően hat az autokrata irányba menetelő magyar kormányra, de tartottam attól, hogy a Brexit-népszavazás és Donald Trump megválasztása nemzetközileg megerősíti a tekintélyelvű, nacionalista-populista áramlatokat a világban. Végül egyikünk várakozásai sem igazolódtak. A román választások ugyan egyértelmű eredményt hoztak, és a szociáldemokrata-liberális koalíció nyugodt többséggel állhatott fel, de első intézkedései százezreket vittek az utcára Bukarestben, Kolozsváron és Románia más városaiban. E tömegek nem a parlamenti demokrácia helyreállítása és a politikai elitet válogatás nélkül kiiktatni akaró Rendszer ellen, hanem a mellett vonultak ki. Bizonyosan nagy csalódás volt számodra.

Markó Béla: Szó sincs arról, hogy azt gondoltam volna, itt van már a Kánaán. Nincs is igazán nagy különbség sem morálisan, sem ideológiailag a mostani kormányoldal és ellenzék között. Azt szoktam mondani, hogy egy társadalom nem úgy rothad, mint az alma, hogy egyik oldalán már barna, a másikon pedig ép és egészséges, tehát nem kell mást csinálni, mint kivágni a rothadt részt, majd jóízűen elrágcsálni a többit. A társadalom romlása sokkal bonyolultabb folyamat, és helyrehozni is bonyolultabb. Inkább az okozott nagy csalódást számomra, hogy miközben ennek a mostani korszaknak az alfája és ómegája a kommunikáció, mert sokszor egy kormány vagy egy parlamenti többség sorsa azon múlik, hogyan kommunikálnak a politikusok a saját választóikkal, illetve általában a közvéleménnyel, a választásokon többségbe került koalíció képtelen volt megmagyarázni, mit hogyan akar módosítani például a büntető törvénykönyvben. Nem gondoltam, hogy egy csapásra helyreáll a hatalmi ágak közti egyensúly, ennyire naiv nem lehettem, de abban bíztam persze, hogy egy egyértelmű választási győzelem után a győztes oldal nekilát helyreállítani a parlament és a kormány tekintélyét. Erre minden lehetősége megvolt, és nem is az a fontos, hogy ki nyert, melyik oldal, hanem hogy világos parlamenti erőviszonyok alakultak ki. Nos, úgy néz ki, hogy fából vaskarikát szerettem volna én is, felkészületlen és megfélemlített politikusoktól hiába várja az ember, hogy a sarkukra álljanak. Megfélemlíteni pedig azokat lehet a legkönnyebben, akik nem azért vállalkoztak a politikára, mert szeretnének egy bizonyos jövőképet érvényesíteni, hanem mert egyszerűen politikusként képzelik el az életüket, és semmitől nem tartanak jobban, mint a bukástól. Fontos tanulsága ez annak, ami mostanában történt Bukarestben. Bűvös körben vagyunk, nem lehet kitörni belőle mindaddig, amíg nem lesznek ismét koherens elképzelések arról, hogy merre is kellene vinni Romániát, Európát, az egész világot. Egyébként látszólag generációs harc is ez az egész, de nagyon furcsán zajlik: az idősebb generáció továbbra is manipulálja saját fiait, lányait. Azok is, akik egykori demokráciaeszményüket akarják továbbörökíteni, mint például én is, és azok is, akik egy autoriter, emberi jogokat kevésbé, biztonságot inkább ígérő rendszert szeretnének az ifjú nemzedék torkán legyűrni. Siránkozunk, hogy ők már másképpen gondolkoznak, és nem értenek meg minket, miközben mi sem hagyjuk, és a velünk szembenállók sem, hogy ezek a fiatalok a saját fejüket használják...

ITT OLVASHATÓ