A MOMENTUM ÉS A LIBERÁLIS POPULIZMUS

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2017.05.21.

Magyarországon csak populista pártoknak sikerül mérhető állapotra verekedniük magukat. Populista az ún. baloldali ellenzék (klasszikusan ilyen az MSZP aurája, osztogató és nyugdíjas-mentalitása, a DK mint Gyurcsány kiterjedése és a politika folyamatos destrukciójának gyakorlata, a Momentum mint az ifjúság beérkezése, az Együtt korrupció-fetisizmusa és mozgalmársága), és populista természetesen a Fidesz és a Jobbik -- az előbbi esetben bosszúvággyal köbre emelt -- nacionalizmusa stb. Aki nem populista, az nem játszik és nem látszik. A populizmus: politikai emotivizmus (érzelem központúság, érzelmi logika), amely szükségszerűen jött el az erkölcsök és erkölcsi vélekedések emotív fordulatát és az identitáspolitikák eluralkodását követően. Az emotivizmus nem beszél a jövőről a jelen tükrében, hiszen 1.) eleve nem logocentrikus (nem érvel, nem hasonlít, nem meggyőzni kíván), és 2.) nem diakronikus (nem a jelenbeli tudásra építi a jövőre vonatkozó stratégiáját, hanem a radikális értelmiségi hangnemet veszi kölcsön: a jövőt követeli). Az emotivizmus az érzelmekhez szól, azokat hergeli.

Ám a hagyományos politikusi (változásmenedzseri) és a hagyományos értelmiségi (kritikai és eszkatologikus, mindösszesen radikális) szerepek már azelőtt összecsúsztak a tömegpolitika korában, hogy az emotivizmus uralomra jutott volna: a politikus már évtizedek óta úgy beszél felváltva radikális kritikai és radikális eszkatológiai hangnemben, hogy az utat az egyiktől a másikig nem biztosítja a szavazói (értelme) számára, ezért a politikusi hivatás már régen az irracionalitásba esett vissza: valójában évtizedek óta az irracionalitás a politika nyelve. Eddig is az győzött, aki hatékonyabb propaganda kíséretében hangosabban, többször, visszatérően tudta előadni magát elhitetni akarván mindenekelőtt a radikális jövőképét, de a liberális demokráciák intézményes tudásának eróziója lehetővé tette, hogy ehhez erő (sex appeal, fenyegetés, bosszú és egyéb zsigeri vagy tömegélmény) társuljon, ami az emotív politikát a hatalmi hatékonyságát illetően a hagyományos politikai irracionalizmus fölé helyezi. A politika úgy tud hatni, hogy nem csak mennyiségi teherrel (szétbeszéléssel és megtévesztéssel) él, hanem minőségi alternatívát nyújt a diszkutálható valósággal szemben. Ez a minőségi alternatíva -- az értelemtől megfosztott tömegérzelmeké -- persze ismert korábbi totális rendszerekből. Ami most történik az, hogy ezek Kelet-Európában töményen, a Nyugaton valamelyest észrevétlenebbül átveszik a hagyományos politikai demagógia, hazudozás, propaganda helyét...

ITT OLVASHATÓ