Szerző: Föld S. Péter
2017.05.31.
Megetted már a kenyerünk javát. Gazdag ember lettél, még strómanra is futja. Mindened megvan: megdolgoztunk érte.
Engedd meg, hogy ebből az alkalomból.
Szívünk egész melegével.
Mint fénykép szobánk falán.
Felállva, hosszan és ütemesen.
Egyszer minden történet véget ér, a diktátorok sorsa, hogy elbuknak. Mennek a levesbe. A történelem főútcájáról a történelem szemétdombjára. A szerencsésebbek távoznak maguktól, mert látják, hogy nincs tovább, a pökhendi öntelteket elküldik, ha nem veszik időben észre, hogy vége.
Jönnek a trónkövetelők, az ifjútörökök, akik ugrásra készen várják, hogy az öröknek és megbonthatatlannak látszó Vezérrel történjen valami.
Ki lesz a Nemzeti Együttműködés Brutusa?
Lázár? Rogán? Szijjártó?
Csak magukban motyognak még az urak, hangosan ki nem mondanák, amiről álmodoznak. Mocskos, perverz férfiálmaik vannak. A hatalomról szólnak ezek az álmok, mert a hatalomnál nincs számukra izgatóbb perverzitás. Nem is igazi férfiember, aki nem mer nagyot álmodni.
Egyikük sem államférfi, de a Párt vezetőjének bármelyikük megteszi. Hol van az kőbe vésve, hogy egy párt vezetőjének államférfinek kell lennie? Jó volna persze, ha így lenne, de a politika nem így működik.
Te mondtad Vezérünk, de lehet, hogy valamelyik alkutyád, hogy a jófiúk elbuknak. Csak mellékesen, és tényleg nem azért, hogy elkeserítselek: a rosszak hatalma sem tart örökké.
Ötvennégy éved elszelelt. Ebből az alkalomból az eddiginél sokkal több boldogságot kívánunk.
Nem neked: Magyarországnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.