A HATALOMMEGOSZTÁS HÉTKÖZNAPJAI

ÉLET ÉS IRODALOM - SZABADPOLC
Szerző: Hanák András
2017.05.26.

Régi idők. Alig több mint egy hete Washingtonban, majd az alkotmány szülőhelyén, Philadelphiában jártam. A diplomaszerzéstől számított harminc évre tartott találkozón volt évfolyamtársaimmal a National Constitution Center félemeletén vacsoráztam, és közben az alapító atyákkal együtt fényképezkedtem. Az életnagyságú bronzszobor atyákat még egy italra se hívtuk meg, csak közöttük sürgölődtünk. Egy kicsit kapatosan feltettem egy kérdést James Madisonnak, aki maga is két cikluson át töltötte be az Egyesült Államok elnöki posztját. Elnök úr, kérdeztem, tegye a szívére a kezét, így képzelték-e el azt a híres hatalommegosztást, melyről egy rövid ideig még – kissé öntelt módon – azt is gondolni méltóztatták, hogy az olyan feszes és tökéletes, hogy a magától értetődő emberi jogoknak az alkotmányban történő rögzítése már nem is szükséges? És Madison válasza igen egyértelmű volt: „igen, pontosan így”. A tőle kissé jobbra álló Alexander Hamilton a maga keresetlen módján reagált az áthallott kérdésre: „Uram, amit ma lát, az egyértelműen az általunk papírra vetett elvek megvalósulása egy kicsit összekuszáltabb világban.”

Mai machiavellisztikus világ. Milyen is ez az összekuszált világ? – kérdezték budapesti barátaim, amikor Donald Trump úgy indult el nyolcnapos, három világvallás körüli útjára, hogy két nappal ezt megelőzően az ő kormányzatában szolgáló igazságügy­miniszter-helyettes (Deputy Attorney General) Robert S. Mueller egykori FBI-igazgató személyében vizsgáló ügyészt (special counsel) nevezett ki a 2016. évi elnökválasztásba történt orosz beavatkozás és Donald Trump környezetének ehhez kapcsolódó magatartása tárgyában. Mi több, Rod Rosenstein, a kinevező miniszterhelyettes, ennél jóval tágabb körben határozta meg a vizsgálat körét: minden a fentiekhez kapcsolódó esetleges törvénysértés, az igazságszolgáltatás akadályozása (obstruction of justice) megvalósulásának felderítése is Mueller feladata lesz. (Van, aki Mallernek mondja, van, aki Mullernek, Müllernek még véletlenül se.) Szóval hogyan is van ez az egész dolog? – kérdezik tőlem, mintha én olyan jól tudnám a „történetet”. Azért mégis elmondom, hogy miként tudom mindezt. Helyzeti előnyöm részben az biztosítja, hogy James Comey FBI-igazgató kirúgásának május 9-i napján történetesen hármasban azzal a volt évfolyamtársammal (és életem társával) szivaroztunk és francia konyakot kor­tyoltunk, aki az igazságügyi minisztérium (Department of Justice) polgári peres ügyosztályának egyik vezetője.

A legjobb, ha a kályhánál kezdem. A tűzhöz a szövetségi végrehajtó hatalom feje, az elnök áll a legközelebb, ennek melegéből részesedik a Fehér Ház egyre népesebb stábja. Az elnök irányítása alatt dolgozik a gyakran adminisztrációnak nevezett szövetségi kormányzat a miniszteriális szervekkel és hivatalokkal. A szövetségi szinten elkövetett törvénysértések felderítésében, a bűnüldözésben két szervezet játszik aktív szerepet: az igazságügyi minisztérium, a Department of Justice (nevezzük DoJ-nek) és a szövetségi nyomozóhivatal (nevezzük FBI-nak). Az FBI a DoJ-nek alárendelten működik, de ténylegesen nagy az önállósága. Ismerjük, hogy az FBI végezte a vizsgálatot Hillary Clinton hanyag e-mail használata tárgyában, amelyet egy ízben vádemelési javaslat nélkül lezárt, majd a november 8-i elnökválasztást megelőző hetekben – komoly vitát és bírálatokat kiváltva – ismét megnyitott. Sokak szerint ez a döntés jelentős mértékben befolyásolta a választások kimenetelét és okozta a biztos győzelmet váró Clinton vereségét. Az FBI vezetője május 9-e előtt az Obama elnök által kinevezett James Comey volt, aki alig több mint három éven át töltötte be ezt a pozí­ciót. Tapasztalt szövetségi ügyész és hivatalnok, 2003 és 2006 között igazságügyminiszter-helyettes. Irányítása alatt az FBI tavaly év végén belefogott a választás rendjébe történt orosz állami és félállami beavatkozás vizsgálatába. Azt biztosan tudhatjuk, hogy azért zörgött a haraszt, mert jól hallhatóan fújt az orosz szél. Ez bizonyított tény. Az FBI-vizsgálat hamarosan elérte Trump elnök környezetét. Nem csupán már a választások előtt elbocsátott kampányfőnökét, majd a már kinevezett és lemondásra kényszerített nemzetbiztonsági hivatali tanácsadóját (Michael Flynn egykori sokcsillagos tábornokot), hanem az elnök vejét, Jared Kushner bizalmas elnöki főtanácsadót és magát az elnököt. Trump alighanem őrjöngött. De érdemes rámutatnunk arra, hogy egyelőre még nem került nyilvánosságra törvénybe ütköző magatartásra utaló bizonyíték.

Egy vizsgáló ügyész a színre lép. A DoJ vezetőjét az elnök a Szenátus jóváhagyásával nevezi ki, de annak egyetértése nélkül bármikor eltávolíthatja. A jelenlegi igazságügyi miniszter (Attorney General) Jeff Sessions egykori alabamai szenátor, sokak által csodált délies hanghordozásával április végén bejelentette, hogy a közvélemény által gyakorolt jelentős nyomás alatt meghozott saját döntésével kizárja magát bármely orosz befolyásolási akció vizsgálatából, mivel szenátorként és a Trump-kampány egyik elkötelezett alakjaként több ízben is találkozott a washingtoni orosz nagykövettel és ki tudja, még milyen beosztású orosz diplomatával. Az FBI közben tette a dolgát, bár Trump elnök már a kezdetektől rossz szemmel nézte ezt a vizsgálatot, és hol burkolt jelzésekkel, hol egyértelmű gesztusokkal annak lezárását sürgette. Az eltávolított FBI-igazgató emlékezete szerint Trump arra kérte, hogy „engedje el” ezt az ügyet. A pontos részletek még nem ismertek, de ami ismert, az annak ellenére az igazságszolgáltatást akadályozásának gyanúját veti fel, hogy a törvényi tényállás technikai szintjén ezt a bűncselekményt az elnök csak kivételes esetekben követheti el. Azt már tudjuk, hogy egy kettesben elköltött vacsorájuk során Trump egyértelmű lojalitást kért az FBI-igazgatótól, aki a vizsgálatra fordítható költségvetés megemelését javasolta. Bejárta a világsajtó YouTube szegmensét kettőjük egyik nyilvános találkozója még az év telén: Trump a tőle megszokott bizalmaskodó gesztussal amolyan férfias ölelést kezdeményezett, míg a két méternél magasabb Comey hosszú kezével ezt elhárítani igyekezett. Ezekről a találkozásokról és az ott elhangzottakról Comey részletes feljegyzéseket készített. Trump mindezt igen hamar megelégelte, és egy igen rosszul sikerült manőverrel elmozdította Comey-t az FBI éléről. Elbocsátó levelében a rá jellemző módon megköszönte, hogy Comey a korábbiakban már három alkalommal is megerősítette számára: ő mint az elnök nem tárgya a vizsgálatnak. Comey a három megerősítés tényét természetesen tagadja. A kirúgáshoz Trump Rod Rosenstein igazságügyminiszter-helyettes néhány oldalas „szakmai” feljegyzésére hivatkozott (amely kétségtelenül Comey következetlenségeire mutatott rá), de a döntést már a feljegyzés elolvasása előtt meghozta. Többek szerint a feljegyzést csak megrendelte. Mi több, a hatást illetően is elszámította magát. Azt remélte, hogy mivel a demokraták sem kedvelték az FBI-igazgatót, eltávolítása közmegelégedettséget eredményez. Ennek éppen az ellenkezője következett be. Az éles eszű Rosenstein, aki ráadásul valódi diplomát szerzett abban a Wharton Schoolban, ahol az elnök diplomája csak papíron létezik, nem alap nélkül tekintette magát alaposan rászedettnek. Mivel közvetlen főnöke (Jeff Sessions) saját döntésével önmagát zárta ki az orosz kapcsolat vizsgálatából, és mivel James Comey eltávolítása a közbizalom komoly megrendülésének veszélyét hordozta magában, Rosen­stein igen gyorsan eldöntötte, hogy Mueller személyében vizsgáló ügyészt nevez ki, ráadásul a vizsgálat tárgyát és kereteit igen széles körben határozza meg. Döntéséhez nem kérte ki az elnök jóváhagyását, sőt arról már csak annak aláírását követően tájékoztatta a Fehér Házat. Bármiként látjuk szerepét a döntéshez vezető úton, az kétségtelen, hogy bátor és felelősségteljes döntést hozott, amely elősegíti, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba.

Mi várható a vizsgálattól?

ITT OLVASHATÓ