Szerző: Határátkelő/Demi78
2017.04.24.
„Sokadik belső és külső unszolásra megírom a mi történetünket. Sok dolog elveszett az idő homályában, lehet, hogy inkább kisebb történetekkel színesítem az egészet, a lényeg úgyis a végén van.
Először is pár sor rólam: Demi78, nem lány, csak a miheztartás végett (és boldog névnapot minden Zolinak, lévén az a keresztnevem J). Öt éve vagyok párommal Franciaországban.
Kalandvágyból jöttünk ki, nem fogtuk rá semmilyen politikai üldözésre, és szerencsére nem voltak komoly anyagi gondjaink sem. Jó, nem kerestünk sokat, párom gyógytornász volt egy pesti kórházban, én világéletemben mérnökként dolgoztam, munkavédelem-minőségbiztosítás vonalon, multikulti cégeknél.
A felkészülés
Valamikor 2010 környékén kezdtünk el gondolkozni azon, hogy mi lenne, ha nem maradnánk otthon, körbenéznénk Európában. Angolul elég jól beszélek, van egy német középfokúm is, tehát adta magát, hogy francia nyelvterületre menjünk. :)
Egyikünk se beszélt egy kukkot sem Asterix nyelvén, gyorsan nekiálltunk nyelvet tanulni, kétszer 100 óra nyelvsuli és egy magántanár, tehát heti három este.
Már ekkor jelezte egy kinti barátnő, hogy az ő kórházukban lehet, hogy lesz hely. Nosza, rajta, párom beadta a magyar diploma elfogadására irányuló kérelmet egy magyar szervezeten keresztül (pénzt nem kímélve dolgoztak J ), ami pár hónapra rá meg is jött, és oltári szerencsénkre az állás is szabad lett. A barátnő gyakorlatilag beajánlotta őt és kezeskedett érte.
Összegezve a felkészülési időszakot: nyár elején kezdtünk el tanulni, februárban jöttünk ki. Egy kis Fiat Seicento Van fullosan megpakolva, bringámmal a tetején. Hóvihar, szél Németországon keresztül, ne feledkezzünk meg arról, hogy ez még a nagy globális felmelegedés előtti időkből való, 2012-t írunk! :)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.