2017. április 3., hétfő

ÖT KIFUTÁSA LEHET A CEU KÖRÜLI BOTRÁNYNAK

INDEX.HU
Szerző: JOÓB SÁNDOR
2017.04.03.


...Hántsuk le most a Soros György ellen az elmúlt hónapokban felerősödő, nyilvánvaló politikai szándékokat erről az egész ügyről, és nézzük meg, milyen megoldásai lehetnek ennek a konfliktusnak:




  1. A nemzetközi felháborodás hatására a magyar kormány visszavonja a törvényjavaslatot. Hiába is vár erre mindenki, hiába tüntetett több ezer ember Budapesten, ez biztosan nem fog bekövetkezni. A kormány már kinyilvánította, hogy beterjesztik a javaslatot, sőt még előbbre is hozták a szavazást, a parlamenti többség pedig borítékolhatóan el fogja fogadni. Különben se merészelje se az USA, se egy egyetem, se (ál)civilek befolyásolni a magyar törvényhozást, utalgatott rá a kormányszóvivő. 
  2. A Közép-európai Egyetem elköltözik Budapestről. Vilnius CEU-n végzett polgármestere már bejelentette, hogy tárt karokkal várja a nemzetközi hírű intézményt. Bejelentkezett mellé a lengyelországi Słupsk polgármesetere is, aki érdekes módon a nemzetközi oktatásra akarja építeni városa jövőjét. A KEE elköltözése Magyarországnak óriási presztízsveszteséget jelentene, a KEE-vel kapcsolatban álló magyar egyetemeknek pedig akár pénzbeli veszteséget is a közös projektek megszűnése miatt. Érdekel ez valakit? A KEE azonban Budapesten akar maradni, nyilvánította ki a rektor. Még akkor is, ha a kormány nem látja szívesen, de a tanszabadság kérdésében semmilyen kompromisszumra nem hajlandók.
  3. A törvénymódosítás nem állja ki az alkotmányosság próbáját. A fenti klauzulák egy része csakis a CEU-Közép-európai-Egyetem sajátos modelljére vonatkozna. A CEU diszkriminációt emleget, és ha ez bebizonyosodik, az Alkotmánybíróság elkaszálhatja a törvényt. Ha nem, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához lehet fordulni, amely különösen kiélezetten figyeli a tisztességes eljáráshoz való jog vagy a hatékony jogorvoslathoz való jog érvényesülését.
  4. Kampusz és képzés az USA-ban, államközi megállapodás Magyarországgal. Ha életbe lép a törvény, a CEU egyik lehetősége, hogy az USA-ban bérel, vesz vagy épít egy egyetemnek alkalmas helyet, és oda oktatókat és hallgatókat toboroz. A budapesti KEE innentől egy valóban létező amerikai magánegyetem magyarországi képzőhelye lenne. Ehhez azonban még egy államközi egyezményre is szükség lenne az USA és Magyarország között. Az első feltétel elvileg nem teljesíthetetlen, bár nagyon sok pénzbe kerül - még egy milliárdosnak is. A második feltétel viszont most éppen a lehetetlen küldetés kategóriájába tartozik. Az USA-ban ugyanis az oktatás tagállami hatáskör, csakhogy az új magyar törvény azt írná elő, hogy erről az amerikai szövetségi kormánnyal kell megállapodás. Ezt vagy ki kellene lobbiznia a CEU-nak, vagy meg kellene hozzá változtatni az amerikai alkotmányt. Utóbbinak, valljuk be, nem sok esélye van. Ha nem sikerül teljesíteni ezt a lehetetlen feltételt, a Közép-európai Egyetem attól még nem szűnne meg. 2018. szeptemberétől ugyan a CEU Budapesten már nem indíthatna újabb évfolyamokat amerikai diplomával, de a KEE működhetne tovább, hiszen az egy Magyarországon bejegyzett magyar egyetem, amely a magyar állam által elismert és az EU-ban is elfogadott diplomát ad ki. 
  5. Megszűnik az Egyesült Államokban a CEU, a Közép-európai Egyetem viszont működhet tovább. Ebben az esetben már csak a budapesti Közép-európai Egyetem létezne. Ekkor maradhatna az összes oktató és diák, egy kis szépséghibával. Budapesten nem adhatnának ki amerikai diplomát, pedig sokan feltehetően épp ezért választják maguknak az egyetemet a világ minden részéről. Ezek után lehetőség lenne arra, hogy az itt megszerzett diplomákat az USA-ban külön akkreditálják a hallgatók. Ezeket jó eséllyel el fogják fogadni ott. A KEE megkísérelhetné akkreditáltatni magát a teljes intézményt is az Egyesült Államokban. Ez valószínűleg sok időbe telne, de ha sikerülne, minden ugyanúgy mehetne tovább, ahogy most. Ebben az esetben a CEU név is megmaradhatna. A törvényjavaslat ugyanis kizárná, hogy a jövőben egy külföldi és egy magyar egyetem neve megegyezzen. Ha viszont nincs amerikai CEU, akkor a budapesti Közép-európai Egyetem minden dokumentumára nyugodt szívvel odaírhatná neve angol fordítását: a világban jól bejáratott Central European Universityt.
Elvileg van egy hatodik lehetőség is, de ennek realitása kicsi: a budapesti Közép-európai Egyetem szűnik meg teljesen, a CEU viszont megmarad az USA-ban. A mostani szabályok szerint az amerikai CEU licencszerződést köthetne egy magyar egyetemmel (mondjuk a Corvinussal vagy az ELTE-vel), hogy a képzéseit ők végezzék Magyarországon. Ezt a lehetőséget azonban a törvényjavaslat csak nehezített feltételek mellett engedné meg a jövőben egy magyar egyetem és egy (nem európai) OECD-tagállam egyeteme között. Ehhez is államközi megállapodásra lenne szükség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.