2017. április 7., péntek

ORBÁN ÖSSZEMELEGEDETT PUTYINNAL ÉS TRUMPHOZ TÖRLESZKEDNE A CEU KISÖPRŰZÉSÉVEL - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.04.07.



Süddeutsche Zeitung

A brüsszeli tudósító arról számol be, hogy a Fidesz miatt heves vita robbant ki az Európai Néppárt strasbourgi frakciójában. A vezetőségi ülésen kiderült: jó pár nemzeti delegáció a felsőoktatási törvény e héten elfogadott változatában újabb bizonyítékot lát, mármint hogy a magyar kormány szembemegy a kereszténydemokrata felfogással. Felzúdulást váltott ki az EU-ról kezdett nemzeti konzultáció is, amelynek jelszava, hogy állítsuk meg Brüsszelt! A német kereszténypártok vezetői is élesen reagáltak a fejleményekre. Azt hangsúlyozták, hogy a CEU által képviselt nemzetköziség, nyíltság és tolerancia közös európai érték, amit az EPP is támogat. Mindketten hálásak, amiért a magyar EP-képviselők sokszor a konzervatívokkal együtt szavaztak, ám most aggódnak, mert egyre inkább eltérnek egymástól a magyarok, illetve a CDU és a CSU által vallott értékek.

Spiegel

A lap „A megosztó – Orbán jobboldali populistái az EU-ban“-címmel azt taglalja, hogy a magyar miniszterelnök tekintélyelvű és a Európa-ellenes politikája szakítópróba elé állítja az Európai Néppártot. Ebből a német kereszténypártok is gondja lesz. A vita azután éleződött ki, hogy a Fidesz strasbourgi frakciója megpróbálta Sorosra hárítani, illetve elkenni a felelősséget a CEU ügyében, amire az egyik luxemburgi képviselő úgy reagált, hogy miért van a magyar párt még mindig a frakcióban, mehetne önszántából, isten hírével. Dehát a felsőoktatási jogszabályt úgy alkották meg, hogy távoznia kelljen Magyarországról a Közép-Európai Egyetemnek. Szóvivője útján megszólalt az ügyben Merkel, Steinmeier államfő pedig személyesen is. Ugyancsak aggódik az amerikai kormányzat. A Bizottság is foglalkozik a kérdéssel, éspedig éppen a néppárti EP-csoport vezetőjének kérésére.

Economist

Orbán az értelmiség ellen – Magyarország törvényt hozott, hogy bezárassa a számára kellemetlen Közép-Európai Egyetemet, amely kicsiny, de talán a legtekintélyesebb felsőfokú tanintézet az egész országban, viszont a Fidesz szemében liberális melegágy, az ellenzék menedéke. A kormányfőt felbátorítja a hazai ellenzék impotenciája és Trump győzelme. Pártja le akar csapni a külföldi támogatással működő civil csoportokra is. Boros Tamás a Policy Solutions-tól azt mondja, a CEU nem érdekes az átlagember számára, viszont nagyon fontos, amit jelképez. Hogy ti. Orbán ellenőrizhet mindent. De a nemzetközi felháborodás nagy, és lehet, hogy a miniszterelnök rosszul mérte fel Amerika reakcióját. Trump időnként beveti az illiberális nacionalizmust, viszont Washington nem veszi jó néven, ha egy olyan egyetemet zárnak be önkényesen, amelyet akkreditáltak a tengerentúlon. De lehet, hogy a végén kompromisszum születik. Egy nyugati diplomata szerint a magyar vezetés sem egységes abban, hogy jó ötlet volt-e nekimenni az egyetemnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.