NYÜVES ÉLETÜNK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.04.06.

Voltaképp senki nem ismerte a férfit, aki már egy éve ült a kocsma sarkában álló asztalnál, tulajdonképpen nyitástól zárásig. Olyan hatvanas lehetett, nem volt sem szakadt, sem koszos, sem büdös. Ha ilyen lett volna, nem is ülhetett volna a sarokban naphosszat, a kocsmáros ilyesmire ugyanis nagyon kényes volt. Sőt, emellett barátságosnak volt mondható, hiszen hajnaltól estig ment az ivójában a tévé, az emegy, mindig csak az emegy, és ő, ha nem kellett fröccsöt kotyvasztania, akkor a törzsvendégekhez telepedett, és nagy hangon megbeszélték mindig a világ folyását.

Ezzel a hatvanassal azonban nem sikerült emberi kapcsolatot kialakítani, ami azt jelentette, hogy ez a hatvanas senkivel szóba nem állt, csak ült ott szoborszerűen a kialvatlan szemeivel, és jobb híján hallgatta a tévét. Meg nézte is. Azt hihették volna, hogy beszélni sem képes, viszont fröccsöt, azt tudott kérni, ezért egy idő után ezt a föltételezést elvetette a kocsmáros meg a törzsvendégek is. Egy év hosszú idő, így az állandó szereplők szorgos kutató munkával kiderítették, hogy a néma indiánt Józsinak hívják, két éve nincs munkája már, közmunkára meg valami betegség miatt alkalmatlan, ezért ül reggeltől estig a sarokban.

Egy dolgot azonban sehogyan sem tudtak kikutatni, hogy akkor miből él, hiszen minden emberi számítás szerint már régen éhen kellett volna halnia, és ezt mégsem tette meg. De ez nem is érdekelte őket igazán, a fröccsét kifizette, részeg sohasem volt, egy dolog azonban zavarta a maligánban egyesült közösséget, hogy bár ők nagy hangon kommentálták mindig a tévéből kifolyó dolgokat, ennek a hatvanasnak a szeme sem rebbent soha, nem lehetett tudni, kit utál, kit szeret, vagy netán kit fojtana meg egy kanál vízben, mint arról rendszerint élénk vita szokott kibontakozni a maligánosok között...

ITT OLVASHATÓ