2017. április 7., péntek

NEGYEDIK ALAPVETÉS: ORBÁN VIKTOR NEM ISTEN ÉS NEM KIRÁLY

ÁTLÁTSZÓ
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2017.04.07.


Menjünk vissza a kályhához, mert eltévedtünk. Már megint. Vannak olyan alapvetések, melyeket elfelejtünk, vagy soha nem is tudtunk, vagy tudtunk és most is tudunk, de elfogadjuk helyette a propagandát, mert az már jól elő van rágva, nem kell vele dolgozni, csak lenyelni.

Politizálni mindenkinek – kivétel nélkül mindenkinek – joga van. Politizálni nem valami olyasmi, amit csak politikusok csinálhatnak, a mezei polgárnak nincs hozzá köze és nem is ért hozzá. Nem is kell érteni hozzá, mert a politika a mindennapi életünkről szól, ahhoz meg mindenki ért. A szakpolitikusoknak (mármint ahol vannak ilyenek, mert nálunk nem jellemző) az a dolguk, hogy a megfelelő formában működőképessé tegyék a többségi akaratot, mégpedig a kisebbség akaratának figyelembevételével.

Mindjárt itt a második alapvetés: másfél millió szavazó nem többség. Csak ott többség, ahol hárommilliónál kevesebben vannak. Nálunk azért többség, mert a Fidesz úgy írta át a választási törvényt, hogy neki jó legyen. A saját fanatikusaira szabta és most erre hivatkozva óbégatnak. Ez hazugság.

A harmadik alapvetés: a kormányt, az ellenzéket mindenkinek, mindenkor jogában áll kritizálni. Akár egyszerre a kettőt is. Akár egyes döntéseit is. Mindenkinek jogában áll véleményt alkotni, azt kimondani, vagy leírni. Ez nem hazaárulás.

Negyedik alapvetés: Orbán Viktor nem isten és nem király. Nem is istenkirály. Őt kritizálni, akár szidni, számonkérni a tetteit, szavait, ígéreteit, szembesíteni a hazugságaival, a leváltására törekedni nem felségárulás, hanem alapvető polgári jog.

Ötödik alapvetés: a kormánynak nincs pénze. Nekünk, polgároknak van pénzünk, mi fizetjük be azt adó formájában és mi kapjuk az Uniótól fejlesztési forrásként és mi vesszük fel hitelként, amit mi fizetünk vissza és mi fizetjük a kamatait is. A kormány felhatalmazást kapott arra, hogy döntsön ezeknek a pénzeknek a felhasználásáról, de nekünk ezt a felhasználást bármikor jogunk van ellenőrizni, elszámoltatni.

Hatodik alapvetés: a kormány tagjait, Orbán Viktortól Tállai Andrásig mi fizetjük. A mi alkalmazottaink. Nem csak a fideszhívők fizetik és nem csak őket kell, hogy szolgálják, hanem mindenkit, kivétel nélkül. Ha nem tetszik, ahogy az alkalmazottaink dolgoznak, ha úgy látjuk, hogy meglopnak minket, ha veszik a bátorságot arra, hogy ócsárolják a munkáltatójukat, hogy a híveiket a többi polgár ellen uszítsák, akkor azok az alkalmazottak sunyi gecik és alkalmatlanok, valamint méltatlanok az ország vezetésére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.