2017. április 21., péntek

MAGYAR POLITIKAI ABSZURD: CSICSKÁK HARCA

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2017.04.21.


Mindenki szolgál valamilyen urat Magyarországon, legalábbis ez a kép kezd kirajzolódni a politikai közbeszéd főbb üzenetiből. Az úgynevezett politikai elit tagjai önmagukat hiteltelenítik, ha a csicskázással próbálják ellehetetleníteni ellenfeleiket, hiszen a csicskázásra csicskázás a válasz, így belemegyünk egy véget nem érő csicskaspirálba, amiből aztán nincs kiszállás sem a kormánypártiak, sem az ellenzékek számára. Az eldurvuló kampányban talán észre sem veszi a kormányfő, hogy az általa elindított csicskázós vádaskodás már elsősorban róla, és régi barátjáról, Simicska Lajosról szól.

Megbukott az az ősi dakota bölcsesség, mely szerint csicska a csicskának nem vájja ki a szemét. Nos, ami a napokban csicskázás címszó alatt a Parlament falai között folyt, ékes bizonyítéka annak, hogy sok van mi csodálatos, de a csicskáztatásnál nincs semmi csodálatosabb. Orbán Viktor már hetekkel ezelőtt azzal igyekezett lepattintani magáról a Jobbik vádjait, hogy egy oligarcha csicskapártja ne akarjon igazságot tenni a közügyekben. Azzal vádolta meg az ellenzéki pártot, hogy szerinte Simicska Lajos fújjaa passzátszelet az ellenzéki párt háza táján.

Arra persze nem sok szót vesztegetett a miniszterelnök, hogy korábban Simicska Lajos korábban az ő vitorlájukba fújta azt a bizonyos szelet, és bár összeveszett az oligarchával, ettől még nem veszítette el csicska jellegét. Orbán nehezen viseli azt a korrupciós plakátkampányt, melyet a Jobbik indított a milliárdos vállalkozó cégének hirdetési felületein, így a nemzetközi helyzet tovább fokozódott a parlamenti adok-kapokban. Orbán ismét elővette a csicskázós vádakat, mire a Jobbik visszacsicskázott.

Vona Gábor, jobbikvezér egyből három csicskáztatót is csatasorba állított, akiket Orbán szolgált és szolgál. Mivel Soros-ösztöndíjas volt, így a most közellenségként aprított Soros György volt az első csicskatartója a jelenlegi miniszterelnöknek még a 80-as évek végén. Aztán jött a volt katona- és kollégiumi szobatárs Simicska Lajos, aki a Fidesz háttérembereként úgymond marionettfiguraként rángatta Orbánt a 90-es években és a 2000-es évek elején. Aztán az új kedvenc, az egykori koronaőr, pomádéfrizurás kommunikációs főmachinátor Habony Árpád lépett színre, miután Orbán Simicskával is összerúgta a port...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.