Szerző: Aczél Gábor
2017.04.03.
Kis LOKÁL a nagy Duna mentében, jutott eszembe tegnap este a millenniumi földalatti vasút egyik állomásán az ingyenes nyomtatvány hosszú ideje fetöltetlen dobozai láttán, amelyekben, amikor naponta telehordták őket, se volt újság sohasem. A dobozok tartós üressége lett újság nekem, a folyamparti lépcsők köveire űzött szobor mögül jövet, a tanszabadságért tüntető ezrek egyikeként – mintha bizony én is száz ezer éve nézném, amit meglátok hirtelen – megláttam, amit mások nem láttak, hogy olvasók híján hazugságot terjeszteni nem lehet, s hogy hívők fogytán tán hazudni is egyre kevésbé éri meg.
Ezért próbálják hívőkké (hívőikké) formálni a gyerekeket.
És megfosztani a szabad gondolkodás képességét készséggé fejlesztő iskoláktól a leendő választókat.
A hatalom megtartása mindenekfelett. Ez a szándék korcsosítaná el a nemzetet, ürítené ki az agyakat, s tenné mamelukká a honi iskolákban a következő nemzedéket.
Ez a szándéka azoknak, akik József Attilát a Dunához közelebb ültették, mondván, hadd lássa jobban, amint elúszik a dinnyehéj, nem ám azért, hogy hadd lássák a szobrát, s idézzék őt magát a lehető legkevesebben. És, pesze, akik miatt nem József Attila szomszédságában, hanem a két világháború közötti állapot visszaállításának részeként Gróf Andrássy Gyula alig féléve felavatott – az 1956-ban ledöntött Sztálin-szobor bronzából is valamicskét őrző – szobormása lovának patája alatt hallgattuk több ezren a szónokokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.