LE PENTŐL ORBÁNIG: UGYANAZOKAT A SEBEKET KELL BEGYÓGYÍTANUNK - BRÜSSZEL +/-

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Vincent Liegey
2017.04.16.

...Érdekes összehasonlítani néhány közelmúltban történt választás eredményeinek földrajzi megoszlását: Magyarországon (gyűlölet népszavazás), Ausztriában (elnökválasztás), Nagy-Britanniában (Brexit), az Egyesült Államokban (Trump győzelme). Azon túl, hogy mindenütt a távol maradók alkotják a legnagyobb „pártot”, ugyanazt a megosztottságot fedezhetjük fel a főáramba bekapcsolódó és az elhanyagolt területek között. Az egyik oldalon a nagyvárosokban, ahol a gazdaság és a kapcsolati tőke koncentrálódik – progresszív, liberális vagy posztliberális szavazatokat találunk (lásd Sanders kampányát az USA-ban, Benoît Hamon meglepetésszerű győzelmét a francia szocialista előválasztásokon vagy a baloldali Jean-Luc Mélenchon meglepetésszerű előretörését a közvélemény-kutatásokban).

A másik oldalon az agglomerációkban és kistelepüléseken, falvakban, amelyek gazdasági, de főképp kulturális és intellektuális értelemben sivatagokká váltak, megvan a kísértés a rendszerellenes szavazatra, a leegyszerűsítő, gyűlölködő és demagóg szólamok vonzerejének hatása alatt. Ugyanezt a dinamikát láthatjuk a közeledő francia választásokon, különös tekintettel a Le Pen-szavazókra, akik nagy számban találhatóak az egykori iparosodott régiókban és kistelepüléseken, és akik úgy érzik, elárulták és cserbenhagyták őket a baloldali pártok.

Egy olyan seb tárul fel előttünk, amely – akárcsak Magyarországon – „helyesen gondolkozókra” és „rasszistákra”, lojálisokra és árulókra osztja a társadalmainkat. És mindenütt működésbe lép bűnbakokat keresve a megbélyegzés – itt a menekültek, ott a muzulmánok, ha épp nem a lengyelek, a szegények vagy a munkanélküliek kárára.

Elvesztettük tehát a kontaktust polgártársaink nem elhanyagolható hányadával, akik úgy érzik, cserbenhagyott áldozatai egy elviselhetetlenné vált rendszernek. Ehhez a gazdasági, társadalmi krízishez egy morális és demokratikus válság társul, amely csak megerősíti az elitek, a pártok, az intézmények hitelvesztését. Végezetül, nem felejtkezhetünk meg arról, hogyan kapcsolódik mindez a környezeti és az energetikai krízishez, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a soha vissza nem térő növekedéssel mérgező-függő viszonyban lévő gazdasági modellünket, amelyet a frusztrációkat nemző reklám ural.

A civilizációs modell összeomlását sejtető jelekkel szembesülve, fontos, hogy radikálisan gondolkozzunk, azaz szánjunk rá időt, hogy a vitában a dolgok gyökeréig hatoljunk, és összekapcsoljuk ezeket a különféle kihívásokat. Ehhez szükség van arra, hogy a gazdaság kérdését visszahelyezzük az őt illető helyre: eszközzé kell tenni a közérdek és az ambiciózus politika szolgálatában. Relokalizálnunk kell a termelést, a kapcsolatainkat és a képzeletvilágunkat.

A válaszoknak méltóaknak kell lenniük a kihívásokhoz, és nem jöhetnek létre anélkül, hogy az egymással már szóba sem álló lakossági csoportok között ne létesítenénk újra kapcsolatokat. Rengeteg okunk van arra, hogy ne veszítsük el a reményt, különösen, ha a szerte a világon felbukkanó lokális és civil kezdeményezésekre gondolunk, amelyek már hozzáfogtak a holnap világainak felépítéséhez. Ezzel párhuzamosan feltűntek olyan javaslatok is, amilyen pl. a feltétel nélküli alapjövedelem, amelyek újra vonzóvá tehetik a politikát.

Hasonlóképp, az utóbbi években tanúi lehettünk olyan politikai kísérleteknek is, amelyek számos nehézség árán, de új gyakorlatoknak adtak teret, mint pl. a Spanyolországban győzelmet arató állampolgári listák. Végezetül pedig ne feledjük, hogy az Orbánok, Le Penek, Trumpok csak egy kisebbségét képviselik honfitársainknak: 30% körül; ahogy azt sem, hogy a mindennapi élet jóval összetettebb és gazdagabb, mint visszataszító szólamaik. Találkozzunk tehát, beszélgessünk, vitázzunk, és ne riadjunk vissza a radikális kritikától és a kísérletezéstől!

ITT OLVASHATÓ