Szerző: Tarski
2017.04.08.
Az utóbbi idők egyik legnagyobb műfelháborodásának tekinthető az a kampány, ami a Közép-európai Egyetem elsiratásával kapcsolatos. Történt, hogy a kormány kötelezettségének eleget téve felülvizsgálta a hazai egyetemek törvényes működésének helyzetét. Ennek során az derült ki, hogy a 28 külföldi anyacéggel rendelkező egyetem közül csak egy működött a törvényes feltételeknek megfelelően, az is egy liberális identitást közvetítő felsőoktatási intézmény volt. Ezt követően alkotta meg azt a törvényt, amely az ellenzék és külföld szemében mind a mai napig tüskeként szerepel. Ezt a paragrafust meglehetősen gyorsan, hétfőről keddre, tehát szinte egy bő nap alatt verte át Orbán Viktor a parlamenten, ami ismét felháborodást keltett. Ennek a törvénynek az az egyik különös kikötése, hogy hazánkban csak olyan egyetemek lehetnek, amelyeknek az anyaországban létezik működő egyeteme, campusa, megfelelő akkreditációt biztosít a hazai egyetemeink számára és államközi szerződés biztosítja annak törvényes működtetését. A CEU (Central European University) amerikai szervezet nem rendelkezik ezekkel, ezért jutottak sokan arra a következtetésre, hogy az Orbán-kormány elhatározott célja az, hogy az ún. Soros-egyetemet megszüntesse. Megítélésem szerint azonban sokkal árnyaltabban kell közelíteni ehhez a kérdéshez és legalább két szempontot kell külön választani.
Az egyik aspektus a törvényes rend helyreállításának követelménye. Ebből a szempontból a kormány kényszerpályán volt, hiszen kötelessége volt az ötévenkénti vizsgálódás az egyetemek működése terén, annak eredményét is közre kellett adnia, és az ebből folyó törvényalkotási felelősségét sem hagyhatta el. Ha mindezeket csak részben végezte volna el, akkor jogosan bírálhatta volna az ellenzék. Az pedig, hogy a hazai egyetemek perspektivikusan milyen konkrét feltételek mentén működhetnek, az egyéb kényszerpályák figyelembe vételével a kormánynak és ennek nyomán a parlamentnek van joga kijelölni. Az ellenzéknek persze ez sem fog tetszeni, de tudjuk nagyon jól, hogy a mai ellenzék korábban is milyen képmutató és anarchista magatartást tanúsított sok más esetben is. Elég utalnom a migráns-ügyre, amikor a Keleti pályaudvarnál a balliberális ellenzék és a hozzájuk csapódó civil jogvédő szervezetek hogyan védelmezték az illegálisan hazánkban tartózkodó migránsokat a rendőrséggel szemben és hogyan próbálták megakadályozni a törvényes rend helyreállítását. Ezt követően hasonló esetnek lehettünk a tanúi akkor, amikor a déli határszakaszunkon megkezdték építeni a kerítést, amivel szintén a törvényes rendet akarták megalapozni. A balliberális ellenzék és a hozzájuk csapódó civil jogvédő szervezetek egyértelműen bebizonyították azt, hogy ők bizony az anarchia kialakításában és tartós fenntartásában érdekeltek, hogy aztán később éppen a törvényes rend hiányát kérjék számon a kormányon. Ilyen helyzetben világos az is, hogy egy kormánynak alapvető érdeke kell, hogy legyen a törvényesség kialakítása és folyamatos fenntartása...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.