CATHERINE HOREL: HORTHY

GÉPNARANCS - IRODALOM BLOG
Szerző: Gépnarancs
2017.04.07.

A neves francia történész a hazai elfogultságoktól és történelmi „emlékezetzavaroktól” mentesen, tárgyilagos távolságtartással ad teljes képet Horthy személyes, katonai és politikusi életútjáról. Eddig sem magyarul, sem más nyelveken nem született korszerű szemléletű, tudományos igényű monográfia a XX. századi Magyarország tragikus negyedszázadának meghatározó alakjáról.

„Nem annyira a Horthy-rendszer értelmezése jelent problémát, hanem az utána következő hetven év. Egyes történészeknek szemmel láthatóan nehezükre esik, hogy kellő távolságot tartsanak a személyesen megélt tapasztalat és a két háború közötti időszakról készített elemzésük között.

A hallgatás és a kommunista rendszer kényszerű történelemhamisítása még súlyosan ránehezedik az emberek gondolatvilágára. A közvélemény hajlik rá, hogy úgy gondolja, amit elhallgattak, az feltétlenül az ellenkezője annak, amit elhitettek vele. Az áldozattudat és a tragikum érzékelése.”

Catherine Horel terjedelmes kötete objektíven elemzi Horthy személyiségének ellentmondásait, történelmi szerepét és felelősségét. A forrásmunkákat illetően Horel dolgozta fel először a vatikáni levéltár anyagait, és a korábbiaknál mélyebben tárgyalja Horthy portugáliai emigrációjának időszakát. A szerzőt Horthy életpályájának feldolgozásában mindenekelőtt az a folyamat érdekelte, hogyan változott meg a XX. század történelmi viharaiban ez a dualizmus korában szocializálódott, XIX. századi értékrendet valló katonaember, és hogyan nem volt képes mégsem alkalmazkodni azokhoz a politikai kihívásokhoz, amelyekkel szembesült.

Horthy Miklós, az Osztrák–Magyar Monarchia tengerésztisztje, 1909 és 1914 között Ferenc József szárnysegédje, vitathatatlanul a régi rendszer embere volt. Bizonyos szemszögből nézve az uralkodó reinkarnációjaként jelenik meg, és politikai döntéseiben mindvégig ő marad számára a hivatkozási pont.

A marxista történetírás 1945 után fasiszta diktatúrának minősítette „uralkodását”, a rendszerváltás után megkezdődött átértékelés pedig elfedte az ember és a nevét viselő rendszer számos ellentmondását. Egy kiegyensúlyozott életrajznak az a célja, hogy olyannak mutassa a Horthy-rendszert, ahogyan az 1920 és 1944 között működött: kétségkívül tekintélyuralminak, számos tekintetben retrográdnak, az olasz fasizmustól és német nemzetiszocializmustól azonban nagyon távol állónak.

Horthy nem volt fasiszta, de vajon mi járt a fejében? Úgy képzelte, hogy visszatér a királysághoz, megkoronáztatja magát, végül pedig átadja a hatalmat a fiának? Kálvinistaként a hagyományos keresztény, azon belül viszont – paradox módon – inkább a katolikus értékekre helyezte a hangsúlyt. Nem volt karizmatikus vezető, nem hozott létre személyi kultuszt, és nemigen szólt bele kormányai politikájába.

Akkor tehát Horthy tevékenysége végső soron a revizionista külpolitikára korlátozódik, amelyet Magyarország a trianoni feldarabolás óta folytatott? Tudjuk, hogy Magyarországnak és kormányzójának mozgástere korlátozott volt. Hogy ezt Horthy is tudta, azt viselkedése bizonyítja a Habsburg-restaurációs kísérletek idején éppúgy, mint a II. világháborús hadba lépéskor vagy Magyarország német megszállása után.

Úgy tűnik, véletlenül jutott hatalomra, csaknem akarata ellenére, mégis közel negyedszázadig maradt az állam élén. Egy átlagos intellektuális képességű férfi, az egykori monarchia banális pályafutású tengerésztisztje miképpen hagyhatott ilyen mély nyomot országa történelmén? E kérdésekre igyekszik választ adni Catherine Horel kötete...

ITT OLVASHATÓ