Vendégszerző: Boda András
2017.04.02.
Strómancégek tucatjaival nyelheti be Vajna a vidéki rádiós piacot.
Minden kell. Pontosabban: minden is. Terpeszkednek a roskadásig telt asztal mellett, huszonnégy órája egyfolytában zabál az egész társaság, már mindenki ásított vagy három színeset, aztán újra televágták a feneketlen gyomrukat, megint csanda – így megy ez, ki tudná megmondani, meddig még. Rég nem éhesek, emberi mércével gondolkodva nem lehetnek azok: egymilliárd forint az egyenlő ezermillió. Annyit szerintem azért elég sokan összenyaltak itt az elmúlt hét-huszonhét év megfeszített rablássorozatával.
Mármost azt ha valahová, teszem azt egy feltűnésmentes finn kis bankba benyomnám öt százalékra, az ötven misi évente, négymillió havonta, hozzá se kell nyúlni soha többé, hawaii, diszkó, pillecukor, amíg járni tudok. De ezek közül csak nagyon kevesen léptek le, amikor összejött az első egymilliárd: oké, egyrészt nyilván nem igazán illendő azt mondani a camorra éves rendes közgyűlésén, Consigliere, grazia per tutti, viva foreverinho grandiozo Felciutto, arrivedere! Io non parlo secretto nobodinho, oh, no, no, no… Na, szóval nem pont így szállunk ki ilyesmiből. Vagy ha mégis, hát magunkra vetünk, aratunk, betonozunk – amit épp kiad a szitu.
De nem csak emiatt zabál két pofára tovább az asztaltársaság: a lendület viszi, a tehetetlenség teszi – fogalmazzunk gátlóval – tehetőssé őket. Egyiket sem érdeklik, a legcsekélyebb mértékben sem a szultáni mértékű vagyon értelmes vagy legalább élvezetes elköltésének módozatai: mert régesrég kiveszett belőlük mindenfajta érzés, vágy, elhalt minden, ami valaha emberi volt.
Mivel pontosan tudják, mi az, amit tesznek/tettek, így aztán főállásban, folyamatos műszakban fosnak. Legyőzhetetlennek remélt védhadsereget építenek, állig felfegyverzik legjobb híveiket, és ünnepélyes keretek között megesketik őket, hogy életük árán is védeni fognak mindenkit, akit kell… föld alatti alagutakat, féregjáratokat fúrnak, hogy ha egyszer majd bekopogtat az a valaki, akiről éjszakánként olyan bepisilőseket álmodnak, heti hatszor, meg néha nappal is, legyen majd merre menekülniük. Helikoptereket járatnak a tetőn, páncélautókat a titkos garázsokban: mert tudják...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.