2017. április 4., kedd

A VÉGSŐ MEGOLDÁS

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.04.03. 


Mármint a menekültkérdésé.
Közismerten humánus kormányunk rendeletet adott ki, melynek értelmében az idegenrendészeti hatóságnak nem kötelező ételt és italt adni a migránsoknak.
Miután a menekültkérelem elbírálásának határideje meglehetősen képlékeny, viszont a kérelmező ez idő alatt nem hagyhatja el a szállását, csak arrafelé, ahonnan jött, így a probléma meg is oldódott - a gyengébb jellemek szépen, ütemesen visszaballagnak oda, ahonnan jöttek, míg a megátalkodottak jogkövető magatartást tanúsítva elhullanak, mint a legyek.
Ötletes, mondhatnánk, mint Kohn az elromlott automata előtt, mely elnyelte a pénzét, de nem adott neki forrócsokit.
Az se zavaró tényező, hogy gyerekeket is cipelnek ezek a ravasz migránsok, akik nem is menekültek, hiszen ha azok lennének, megkapnák a menekült-státuszt, de tavaly például kiderült, hogy a közel harmincezer kérelmezőből mindössze kétszáznyolcvanan bizonyultak menekültnek, a többi merő hedonizmusból vállalta az utat, a habzsidőzsi reményében.
Namármost Magyarországon az a menekült, akiről a Vezér hű cselédei ezt megállapítják, a többi a nép testén élősködni akaró szerencselovag, szerencselovagina és apró terrorista.
Ezek itt ennék csak a libakuszkuszt, vagy a piláfot, de nem adunk nekik semmit, hehehe!

Most aztán jól rácsesztek a sompolygásra, ehetik, amit magukkal hoztak, ihatnak, ha esik a langy tavaszi eső, ellenben kaphatnak egy ágyat, melyet a praktikus hatóság hasáb alakúra terveztetett, melynek alapja egy hatszögletű síkidom, anyaga pedig furnér vagy papírmasé.
Logisztikailag előnyös ez a forma, nem kell az elhunytat ide-oda pakolni, csak törődne az istenadta...
A kétszáznyolcvan menekültre persze vár az aranyélet, a dínomdánom, a férfiakra dúsidomú hurik, halk zene, mézízű sörbet, tíz feleség, anyósok nélkül - maga a Paradicsom.
Szíriában édesíti még az életet az Iszlám Állam, mely tulajdonképpen egy utazási iroda, - a leghatékonyabban szervezi az igazhitű útját a Paradicsomba.
De vannak mindenféle más miliciák is, és ott van még a kormányhadsereg is, melynek kórusa időnként elénekli a Bassar Aszad azt üzente című dalt, toborzói ott táncolnak Aleppo utcáin - gyere pajtás katonának, jobb dolgod lesz, mint apádnak...
Az égen a legmodernebb repülőgépek repülnek, ezekről indítják a legmodernebb rakétákat - már, amit nem az Azovi-tengerről lőnek ki, vagy nem az amerikai nép, vagy Erdogan török elnök ajándékai a szír népnek.
Az is bolond, aki innen elpucol, nem igaz?
Mindenesetre a lakosság majdnem fele ennek dacára elmenekült lakóhelyéről, mindenféle táborokban élnek a szomszédos országokban, de vannak izgágák, akik úgy vannak ezzel, mint a londoni magyar migránsok - jobb ezektől az eszementektől minél távolabb kerülni...

18 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.