Szerző: Hadas Krisztina
2017.04.08.
26 éve vagyok televíziós szerkesztő-riporter. A többi közt dokumemtum sorozatot készítettem a magyar egészségügyről, fél évig éltem a Heim Pál Gyerekkórházban és az Országos Baleseti Intézetben. 20 részes doku realityt forgattam arról, hogy nők: családosok, egyedülállók, sokgyerekesek, és elsőszülők, friss feleségek, és elváltak, eltökélt újrakezdők hogyan készülnek fel a babára, hogyan szülnek, és miképp bírkóznak meg a feladatokkal.
Voltam kétszer riporterként Afganisztánban, megmásztam a Mount Kenyát, forgattam az összes földrészen a legszegényebb, és a leggazdagabb negyedekben is. Soha senki sem kérdezte meg, miért egy nőt küldtek, és mi van közben a gyerekekkel.
A velem élő férfiak sem kérdezték meg tőlem soha, hogy miért csinálom. Legutóbb a csapatommal sok esetben bántalmazott, elhagyott, megalázott emberek családját kerestük.
Két gyerekem van. Egy felnőtt lányom és egy óvodás kisfiam, akiket kozmopolitának, nyitottnak, elfogadónak, önállónak, motiváltnak próbálok nevelni, és nem hagyom, hogy bármiféle gyűlölködő propaganda hasson az agyukra. Tettem-teszem ezt az édesapjaikkal teljes egyetértésben. Voltam gyereket egyedül nevelő anya, és voltam-vagyok feleség is, meg tévés gyakornok, mezei riporter, kisfőnök és nagyfőnök a tekintélyes férfiak között. Szeretem a pasikat!
Szeretem a társaságukat, a barátságukat, szeretek együtt dolgozni velük, szeretek főzni nekik, szeretek gondoskodni róluk, szeretem, ha gondoskodnak rólam, és még sorolhatnám mi mindent szeretek együtt csinálni velük. És hiszem, tudom, hogy a "nőügyekkel nem foglalkozom" az csak a nagyon korlátolt, frusztrált, a magyar sötétablakú házakba évszázadok óta befészkelt emberek gondolata...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.