2017. április 6., csütörtök

A NAGY KÉRDÉS, HOGY MIT LÉP TRUMP A CEU MIATT? - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.04.06.


Die Zeit

A CEU rektora jelezte: az amerikai kormányzat máris támogatást ígért nekik, és bármi történik is, az egyetem nem zár be. Ignatieff továbbra is úgy látja, hogy két napja jóváhagyott törvény masszív támadást jelent a Közép-Európai Egyetem ellen. Az újságnak nyilatkozva rámutatott: a magyar fél nem akarja, hogy az intézmény a jövőben önálló státuszt élvezzen, még akkor sem, ha közben netán beindítja amerikai tagozatát. Lesre akarja futtatni. Hogy most azt követeli tőle, hogy nyisson campust a tengerentúlon is, az a rektor szerint egyértelmű a bosszantást szolgálja és kifejezetten ellenük irányul. De egyben támadás a tanszabadság ellen. Mint mondta, az velük a baj, hogy teljes mértékben függetlenek Magyarországtól, ami nyilvánvalóan megfekszi a kormány gyomrát. Ám a törvény egyértelműen átlép egy határvonalat, mert idáig csupán Szentpéterváron és Törökországban indítottak hasonló akciókat egyetemek ellen. Viszont a magyarok esetében ennél is többről van szó, hiszen az ország az unió tagja.

FAZ


Magyarország diplomáciai úton próbálkozik a tűzoltással a CEU ügyében és ez arra utal, hogy ez eset nem úgy sült el, ahogyan eltervezték. Pedig a koreográfiát már megszokhattuk az eltelt 7 évben: először a drasztikus nyelven megszólaló kormányhű sajtó segítségével beazonosítják az ellenséget, aki ellen azután villámgyorsan fel kell lépni. Majd keresztülverik az idevágó törvényt a parlamenten, minden érdemi vita, a szakértők meghallgatása nélkül, végképp nem beszélve az érintettekről. Az ekkor bekövetkező felzúdulást úgy veszik, hogy az csak azt igazolja, legfőbb ideje volt tenni valamit. A politikai haszon az, hogy az eseményeket Orbán és a Fidesz diktálja, az ellenzék tehetetlenül áll. Ám a Közép-Európai Egyetem kapcsán valószínűleg nem számoltak azzal, hogy olyan fontos tényezők interveniálnak, mint az Egyesült Államok és Németország. Viszont egyértelmű, hogy a kormány számára nem a CEU, hanem Soros a lényeg. Belőle az elmúlt hónapokban nagy ellenség lett. És már készül az új törvény a civil szervezetek ellen, amelyek közül több is pénzt kap tőle.

Reuters


Az Európai Néppárt egyelőre korainak tartja, hogy eljárás induljon Magyarország ellen a Közép-Európai Egyetem ügyében hozott törvény miatt. Mindenesetre az Európai Parlament többségét alkotó összefogás részeként már konzervatív képviselők is sürgetik, hogy vonják felelősségre az Orbán-kormányt a Lex CEU miatt. A kezdeményezéshez csatlakozott az összes baloldali és liberális frakció, valamint több konzervatív törvényhozó. A híres-hírhedt 7-es paragrafus alapján akkor lehet szó a szavazati jogok felfüggesztéséről, ha azt kétharmad támogatja Strasbourgban. Ehhez azonban az szükséges, hogy elegendő néppárti képviselő is megszavazza. A fegyelmi eljárást a Bizottság vagy a Tanács is felvetheti, de erre idáig egyik sem mutatott túl nagy kedvet, mert fél, hogy felszítja vele az unió-ellenes érzelmeket, amikor a Brexit és az erősödő euroszkepticizmus miatt Brüsszelnek amúgy is van épp elég gondja. A biztosok azonban a jövő héten megvitatják a magyar ügyet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.