- VÁSÁRHELYI MÁRIA BLOGJA
Szerző: Vásárhelyi Mária
2017.04.06.
Szerintem az önmagukat demokratikusnak tartó politikai pártoknak nem kellene beszállniuk abba a vetélkedőbe, hogy ki tudja jobban kiüresíteni és lejáratni a demokratikus intézményeket. Nemcsak azért, mert ezzel tovább erodálják az amúgy is rogyadozó demokratikus kultúrát, hanem azért is, mert ezzel saját magukat is lejáratják.
A legtöbbet pedig éppen a CEU ügyének ártanak. A CEU ügyében népszavazást kezdeményezni teljesen kontraproduktív ötlet és nem árulkodik másról, mint a kezdeményezők innovatív ötlet és mondanivaló hiányáról, no meg arról, hogy még mindig nem értik, hogy miért van a magyar lakosság hócipője tele a politikával.
Meggyőződésem szerint a magyar lakosság 85 százalékának arról sincs fogalma, hogy mi az a CEU, azt pedig még kevesebben értik, hogy itt nem egy egyetemről, hanem annál sokkal többről van szó.
És még ennél is kevesebben vannak azok, akiket közvetlenül vagy közvetve érint ez az ügy. És ez teljesen érthető. Egy olyan országban, ahol az emberek 40 százaléka létminimumon vagy az alatt él, ahol a döntő többségnek az a legnagyobb gondja, hogy miből fizeti be a csekkeket egy ilyen népszavazási kezdeményezés olaj a tűzre, amely csak fokozza a politika- és értelmiségellenes indulatokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.