Szerző: haszanz
2017.04.08.
Ha már előkerült érvként, hogy a CEU Soros György üzleti érdekeit szolgálja, nézzük Magyarország üzleti érdekeit ugyanebben a témában.
Magyarország rengeteg pénzt költ arra, hogy akárcsak pár napra külföldieket csábítson az országba, akik itt tartózkodásuk alatt pénzt költenek, ezzel növelik az állami bevételeket, munkahelyeket teremtenek, majd az ország jó hírét viszik a világban. A nagyobb események pedig forintra kiszámolt reklámot generálnak az országnak.
Itt van a Forma-1. A kormánynak bőven megér 146 milliárd forintot az, hogy 2026-ig itt tartsa a versenyt. Ez tisztán az a pénz, amit a szervezőnek fizetnek licenszdíjként, erre jön még a Hungaroring bevállalt felújítása 25 milliárd forintért.
Mindezt miért? A csapatok arra a hétvégére lefoglalják a nyári szezonban amúgy is elég jó kihasználtsággal működő luxusszállodákban a szobákat, jönnek turisták, de három-négy nap helyett egyre többen csak a verseny napjára érkeznek és utaznak is haza este. Az elnagyolt indoklás az óriási költségekre röviden annyi: nemzetközi elismerést, egyben gazdasági fejlődést jelent Magyarországnak a Forma-1. A futamnak köszönhetően jelentős mértékben emelkedik a GDP, nő a hazai foglalkoztatás valamint az adó-és járulékbevétel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.