A KELET IGAZSÁGA. KÉTFÉLE MODERNIZÁCIÓ: PROGRESSZÍVISTA ÉS KONZERVATÍV.

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2017.04..08.

Tegyünk különbséget kétféle modernizáció között: a progresszivista csak a célt látja, a konzervatív -- miközben a célja is más, mint az előbbié -- a kiinduló helyzetet is. A progresszivista előtt kizárólag az áhított cél lebeg, amely a haladó, versenyképes, egyenlőségelvű, fogyasztói társadalom, az egyenlőség változó, de expanzív jelentéstartományában. Ide akár szelíd, akár nem annyira szelíd erőszakkal is hajlandó eljuttatni egy társadalmat. A konzervatív felméri, honnan indul, milyen kontextusba lép be, milyenek annak a népnek a jelenbeli kompetenciái, amely kapcsán a modernizációs kényszer megfogalmazódik, aztán eldönti, hogy mit akar -- ha akar egyáltalán valamit -- kezdeni a feladattal.

A konzervatív egyfelől nem akar semmit kezdeni a feladattal, mert úgy véli, hogy egy népnek mindig a tényleges képességeit tükrözi az, amilyen állapotban van, tehát mindent összevetve nagyon erősen meg kell indokolni, hogy miért akarjunk egy másik embert, főleg emberek tömegeit kivetni abból az állapotukból, ahova a saját belátásaik, történelmük, képességeik juttatták (őket). Háromféle problémával nézünk tehát szembe a modernizációs programok kapcsán: a (puszta) célszerűségükkel, a (szükséges) erőszakéval, végül pedig (az emberen túllépő) kollektivista szemléletükkel. Ezek aligha problémák egy progresszivistának, de több mint problémák egy konzervatívnak.

Ugyanakkor modernizációs kényszerben is vagyunk, amit a konzervatív is elismer. A magyaroknak egyenként és összességükben, ha akarnak, ha nem, olyan hazai és nemzetközi környezetben kell helytállniuk, amelyben a mindennapi viselkedésük és eredményeik meghatározzák nem egyszerűen az anyagi boldogulásukat, hanem az önkiteljesítésük, tehát az értelmes élet lehetőségét. A modernizáció parancsa már több száz éve korparancs, és megpróbálni nem megfelelni neki (el- és bezárkózni) nem visz közelebb a konzervatív társadalmi gyakorlathoz, legfeljebb egy hagyományelvű, rigid, hanyatló kultúrához. A konzervativizmus nem egyenlő a tradicionalizmussal. A konzervativizmus az autentikus és az értékteremtő élet metszéspontjában látja az embert, és ha az utóbbitól elesünk, azzal aláássuk az önkiteljesítésünket, amely óhatatlanul másokkal (más emberekkel és nemzetekkel) összefüggésben, a velük való kooperációban érhető csak el. A modernizációt nem lehet elkerülni. A feladatunk, hogy ragaszkodjunk annak ember- és értékközpontúságához (szemben a progresszivisták erőltette társadalmi eszménnyel). Az értékek között pedig az első és legfontosabb érték az emberek közötti kohézióhoz nélkülözhetetlen erkölcsös élet lehetősége, kezdve az olyan egyszerű kulcsszabályokkal és -intézményekkel, mint a viszonosság, az arany középút vagy a tulajdon. Ehhez viszont szabadságra, önreflexióra, műveltségre és megfelelően működő intézményi struktúrákra (erős családokra, autonóm közösségekre, minél szabadabb piacra, és jogállamra) van szükség, de szükség van a technológiának, a tudománynak és a politikának a humanitás szempontjaitól már rég függetlenedett értékrendjeinek folyamatos kritikájára...

ITT OLVASHATÓ