ÁGOSTON LÁSZLÓ BLOGJA
Szerző: Ágoston László
2017.03.15.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy hölgy, aki nagyon szerette és nagyon értette az olasz nyelvet. Az egyetemen már komoly tisztelet övezte, saját nyelviskolát vezetett, de valamiért az volt az ötlete, hogy középiskolában is akar tanítani. Nekem ez volt a szerencsém, neki - ha jól tudom - a balszerencséje.
Hajlandó volt könyvtárosként kezdeni, először csak szakkört tarthatott (egyetemi tanárként), majd sorát kivárva és kiállva kapott egy kicsi, pár fős csoportot is, hátha. Hatalmas lelkesedéssel fogott bele a munkájába. Annyira jó tanár volt, annyira szívvel-lélekkel végezte a dolgát, hogy a következő évben annyian akartak hozzá jelentkezni, hogy a többi tanárnak nem lett volna ki az óraszáma. Ezért - jobb a békesség-alapon - nem adtak neki többé egyetlen csoportot sem. Gyarkolatilag kirúgták, de a meglévő csoportját még végigvihette és becsületből szinte mindenkit nyelvvizsgáig vagy érettségiig vitt. Régen volt, talán igaz se volt.
Három éve ugyanazon a napon debütáltam az Operaházban nem csak énekesként, operafordítóként is. Az előbbiről - ami egy előadás-mentő beugrás volt - hamarosan mesélek még, most az utóbbi van soron. Mert ez a fordítás nem jöhetett volna létre, ha abban a négy évben ez a tanár feladja és nem tart ki mellettünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.