TÁVKAPCSOLATOK - MÍTOSZOK ÉS VALÓSÁG

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.03.10.

Kétségkívül a távkapcsolat a határátkelés egyik legnehezebb része, még akkor is, ha csak átmeneti, és tisztában van vele az ember, hogy maximum pár külön töltött hétről vagy hónapról van szó, hiszen ezzel együtt is nehéz a másik nélkül. Nehéz, de nem lehetetlen, ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem minden távkapcsolat van halálra ítélve.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy a minap régebbi posztokat visszaolvasgatva elém került Liping (a Szecsuán blog szerzője) egyik régebbi írása, amiben erről is szó esett. Induljunk el ma innen!

„Magánéleti oldalról furcsa kihívások elé állítottak ezek az évek. Első kitántorgásom idején egy hétéves kapcsolatot hagytam hátra.

Noha láng már nem volt, s attól tartok, hogy nem is igazán passzoltunk egymáshoz, a megszokás hatalma miatt, s mert problémáink sosem torkollottak komolyabb vitákba, nem gondoltam, hogy egyszer vége lesz.

A távollét elég jól rávilágított, hogy mennyire nem köt már minket össze semmi, s hazaérvén be is fejeztük a történetet.

Ekkor már volt új szerződésem, de a rövid nyár villámgyorsan újra mellém sodort valakit, akivel viszont hatalmas volt a lángolás, s akinek a távollétét nagyon is megszenvedtem.

Az egy év lejárta után aztán hazatértem hozzá, de akkor már sajnos nem működött. A konzekvenciát leszűrtem, a párom nélkül többet nem vágok neki. Vagy max. szingliként.

A harmadik évem már eképp is alakult. Egy éve vagyok a jelenlegi társammal, s ő most itt is van velem Kínában. Így egész más, mint távkapcsolatban, nagyságrendekkel jobb.”

Ez volt tehát Liping tapasztalata (a teljes posztot itt találjátok), de ne támaszkodjunk egyetlen példára, annál is inkább, mert amikor nekiálltam a témában kutakodni, belefutottam az Atlas Obscura erre vonatkozó felmérésébe.

Ezt közel hatszázan töltötték ki, ami már nem kis szám, és elég érdekes, részben mítoszdöntögető dolgok derültek ki belőle...

ITT OLVASHATÓ