Szerző: Toadwart66
2017.03.31.
„A kormány egy egyetemet sem akar elüldözni, így a Közép Európai Egyetemet (CEU) sem – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki maga is a CEU-n végzett, az M1-en. Szerinte egy 28 intézményre vonatkozó vizsgálatról van szó, vagyis ha a törvényes működésre vonatkozó feltételeket a többiekhez hasonlóan biztosítani tudja a CEU, akkor az elüldözésre vonatkozó vád a hisztériakeltés része.” (Kovács Zoltán: A kormány nem akarja elüldözni a CEU-t)
Ha a tisztelt papa valami olyasmiről hall, miszerint én folyamatosan hazudozok, és kimondottan jellemtelen gazfickó vagyok, akkor tudnia kell, hogy mindez merő rágalom, rosszindulat, amit az álnok Schwartz terjeszt rólam.
Tudniillik ez a Schwartz nem tudja nekem megbocsájtani azt, hogy a többiek előtt megkérdőjelezhetetlen a tekintélyem és feltétel nélkül megbíznak bennem. Schwartz véleménye szerint részükről ez rendkívül felelőtlen magatartás. Valami olyasmire hivatkozik, hogy nagyon veszélyes dolog, ha egy hétpróbás gazember hatalomra és tekintélyre tesz szert, majd gátlástalan módon vissza is él mindezzel. Szerinte ez ellen mindenképpen tenni kéne valamit. Légből kapott, rosszindulatú rágalmaival természetesen semmiképpen sem érthetek egyet.
Schwartz nagy nyilvánosság előtt többször is azt hangoztatta, hogy: – „Ezt a gátlástalan Bauert tulajdonképpen rendszeresen és jó alaposan el kéne verni, mivel ez talán valamelyest képes lenne korrigálni jelentős jellembeli hiányosságait.” Pont az ilyen hazug, fenyegető kijelentései miatt köt ki olyan gyakran Schwartz a gyengélkedőn.
A tisztelt papa, aki számomra megkérdőjelezhetetlen példakép, jól tudja azt, kínosan ügyelek arra, hogy jellememen nehogy a legkisebb folt is essék. A kimondottant itt most szíveskedjék szó szerint érteni. Ezért bátorkodtam a félhülye Steinerre azt mondani, hogy egy kapitális vadbarom. Ő ezen állításomat persze képtelen volt értelmes érvekkel megcáfolni, sőt igazamat bizonyítandó harsányan bőgni kezdett.
Én csak a tisztelt papa tekintélyének megőrzése érdekében veretem meg jó alaposan azokat a semmirekellőket, akik botor módon kétségbe merészelik vonni jó szándékú, nemes cselekedeteimet.
Talán elhiszi a papa, hogy az én jelentéktelen személyem ebben a kérdésben teljesen mellékes. Gyakran el is gondolkoztam már azon, hogy felcsapok erdei remetének és napjaimat ezután elmélkedéssel, valamint buzgó szunyókálással fogom tölteni. A világ melyben mindannyiunk nagy örömére a papa is oly büszkén élni méltóztatik, sajnos távolról sem tökéletes és ez bizony számos kötelezettséggel jár, melyek elől nem térhetek ki gyáván...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.