Szerző: Határátkelő / Paul
2017.03.16.
Távkapcsolatban élni nem egy álom, pláne nem az, ha alig pár hét után kell elszakadni egymástól (nemrégiben jelent meg erről egy poszt, itt olvashatod, ha nem tetted volna). A mai írás szerzője, Paul éppen ebben a cipőben járt, amikor alig három héttel a megismerkedést követően költözött Budapestről Berlinbe (erről egy korábbi posztban írt), és hagyta hátra barátnőjét. Hogy mi lett a történet vége? A poszt végére kiderül.
„Olvastam a cikket a távkapcsolatokról és szeretném megosztani veletek a saját történetem. Ahogy azt korábbi írásaimban sem titkoltam, Berlinben élek, most már több, mint 5 éve. Kintlétem első 14 hónapját távkapcsolatban töltöttem.
Az akkori barátnőmet egy nappal azelőtt ismertem meg, hogy kivonatoztam volna Berlinbe egy állásinterjúra. Akkor köztünk még maximum kölcsönös szimpátia volt. Szombaton megismerkedtünk, vasárnap vonatra szálltam, hétfőn interjú, kedden újra Pesten voltam és várt a közösségi oldalon egy bejelölés.
Megvolt az első randi, az első csók, majd jött a hír, hogy felvettek Berlinbe egy nagy céghez. Második randevún elmondtam, hogy mi a tényállás. Nem akartam zsákbamacskát árulni. Felvázoltam 3 opciót:
A - ennyi volt, nem folytatjuk tovább
B - kipróbáljuk a távkapcsolatot
C - felad Magyarországon mindent és kijön velem. Második randin ez sokkoló lehetett (az volt neki), de a végén azt mondta, hogy B, nyitott C.
Innentől kezdve fel kellett pörgetni az eseményeket. Három randi után bemutattam a szüleimnek (barátnőm újabb sokkot kapott a sebesség miatt), szinte minden nap találkoztunk, esténként telefon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.